km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Elutasított pályázat: 65 év után végkiárusítás a Siker Könyvtárban

Elutasított pályázat: 65 év után végkiárusítás a Siker Könyvtárban

1958 óta működik a szombathelyi Siker Könyvtár. A 65 éves Ady téri könyvtár pályázatát idén először elutasították: ahhoz, hogy az alkalmazottak megkapják a bérüket, mindent kiárusítanak – könyveket, bútorokat. Minden eladó.  

A szombathelyi Siker Könyvtár a város történelmének része, 1958-tól a mai napig működik: 2003  óta már alapítványi formában, alapítója a budapesti székhelyű Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI). A könyvtár 2023-ig a TEMI-n keresztül pályázhatott a működéséhez szükséges állami támogatásra – mindeddig sikeresen, tudtuk meg Kovácsné Szabó Évától, a Siker Könyvtár vezetőjétől. 

Végzetes fordulatot, úgy tűnik, az hozott a Siker Könyvtár életében, hogy a TEMI a Kárpát Medencei Művészeti Népfőiskola tagintézménye lett, s ez utóbbihoz került át az állami támogatásra való pályáztatás joga. Idén tehát a Siker Könyvtár is a Kárpát Medencei Művészeti Népfőiskolának adta be pályázatát, melyet az április 25-én elutasított.

Ez azt jelenti, hogy a könyvtár 2023-ban nem kapta meg a 11 millió forintos állami támogatást, ergo 65 év után bezárni kényszerül – mondta el lapunknak Kovácsné Szabó Éva. A mai nappal végkiárusítás kezdődött a jelenleg közel 400 olvasóval bíró könyvtárban: a könyveken kívül a bútorok is eladásra kerülnek.

A végkiárusítás a hónap végéig tart: nagy hasznát vennék önkéntes segítőknek ezekben a napokban, hiszen a hatalmas könyvállomány nagy részét a pincében tárolják, annak mozgatása nem egyszerű. Az igazgatónő elárulta, egy országgyűlési képviselőtől kértek és várnak segítséget ebben a nehéz helyzetben, és reménykednek, hogy a könyvtár, mely túlélt annyi rendszert és 65 évet, valami csoda folytán ma is megmenekül.

TP

Fotó: Nagy Jácint

A Siker Könyvtár története:

A könyvtár jogelődje 1958. március 31-én alakult meg Szakszervezetek Megyei Tanácsa Központi Könyvtára elnevezéssel, a szombathelyi szakszervezeti székházban,  a Széchenyi utca 4-6. számú épületben. A rendszerváltást követően megszűnt a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a szakszervezeti művelődési intézmények helyzete, így a könyvtáré is bizonytalanná vált.

Ekkor hozták létre a fenntartó nélkül maradt könyvtárak, művelődési házak és művészeti együttesek azt az országos hatókörű egyesületet, amely megalapította és tovább működtette az intézményeket. A Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete 1990 – ben alakult meg, 2000-ben megváltoztatta a nevét: Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) lett. A könyvtár kezdetektől tagja az egyesületnek, amelyen keresztül részesül az állami támogatásból, amelyet évről-évre az Országgyűlés határoz meg és pályázat útján a TEMI szakmai kollégiuma osztott szét. A kialakult új helyzet új feladatot hozott: 1991-ben az eddig zárt könyvtár Siker Könyvtár fantázianévvel megnyílt a városi közönség részére. 

Az 1997-es év fordulatot jelentett a könyvtár életében, a szakszervezeti székházat értékesítették, és az intézmény bérleti szerződését felmondták. Új helyet kellett tehát keresni. Az elhelyezést Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata segítette, az Ady tér 40-ben ajánlott fel egy 240 m2-es, teljes felújításra szoruló épületrészt. Az átköltözés 1998. március 13-án befejeződött és március 23-án ismét megnyílhatott a könyvtár a közönség részére. Még ugyanebben az évben elnevezése is megváltozott: Szombathelyi Siker Könyvtár nevet kapta.  Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázati támogatásának eredményeként a könyvtár 2004-óta eMagyarország pontként működik, nyitvatartási idejében bárki használhatja a számítógépeket. 

 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.