km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Az egyetemi csillagvizsgálóból is nézhető lesz a részleges napfogyatkozás

Az egyetemi csillagvizsgálóból is nézhető lesz a részleges napfogyatkozás

Október 25-én, kedden a napkorong területének közel harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról. Az érdeklődőket távcsöves bemutatóval várják az egyetemen, ahová a belépés díjtalan, olvasható a ELTE Savaria Egyetemi Központ közösségi oldalán.

 

Mint írják, derült idő esetén a több, mint két órán át tartó jelenséget a déli órákban a Földrajzi Tanszék és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület közös szervezésében tartott bemutatón nézhetik meg a Savaria Egyetemi Központ C–épületének tetején található Kövesligethy Radó Csillagvizsgálóban. Az égi jelenség Szombathelyről nézve 11 óra 17 perckor kezdődik, akkor lép be a Hold a napkorong elé. A legnagyobb takarást 12 óra 22 perckor éri el, akkor a vasi megyeszékhelyen a Nap látszó területének 30 százalékát takarja el a Hold sötét korongja. A fogyatkozás 13 óra 28 perckor ér véget. A Hold takarása még nem olyan mértékű, hogy a fénycsökkenést műszerek nélkül egyértelműen észre lehet venni.


A Kövesligethy Radó Csillagvizsgáló speciális napszűrővel ellátott távcsövein át biztonságosan megfigyelhető a jelenség és a napkorong előtt látszó holdperem hegyei és völgyei.


A részleges napfogyatkozás, miután a Nap fénye nem csökken le számottevően, sokkal veszélyesebb a szem egészségére nézve, mint egy teljes napfogyatkozás, ahol ez utóbbinál a teljes takarás idején sokkal kisebb veszélynek van kitéve szemünk. A szem megfelelő védelmének elmulasztása súlyos következményekkel járhat. A Kövesligethy Radó Csillagvizsgálóban hidrogén-alfa és normál fényben is biztonságosan megtekinthető a napfogyatkozás.


A következő, Magyarországon is látható részleges napfogyatkozásra 2025 márciusáig kell várni.

 

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.