km/óra
  2021.06.25., péntek  •  Vilmos napja
Doppingolhatott a 14-szeres paralimpiai bajnok

Doppingolhatott a 14-szeres paralimpiai bajnok

Nagy-Britannia legeredményesebb paralimpiai bajnokát, a 14-szeres aranyérmes Sarah Storeyt azzal vádolják, hogy visszaélt az engedélyezett asztmagyógyszer használatával, vagyis doppingolt.

 

Amint arról a The Times beszámolt, a gyanú szerint Storey a 2012-es, londoni paralimpián a számára terápiás szerként engedélyezett asztmaellenes szalbutamolt túladagolta, ezzel megsértette a tiszta versenyzésre vonatkozó előírásokat.

 

A brit kerékpáros szövetség kitért a konkrét válasz elől, csupán annyit közölt, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint a terápiás kivételekkel kapcsolatos adatok bizalmasak.

 

A Storey elleni vád sürgős kivizsgálását legfőképpen a lengyel paralimpiai bizottság szorgalmazza, már csak azért is, mert a brit parakerékpáros a londoni játékokon három aranyat is a lengyel Anna Harkowska előtt szerzett meg.

 

A hörgőtágító hatású szalbutamolt gyógyszerként kis adagokban engedélyezték a sportbeli alkalmazásra, de nagyobb mennyiségben való használatát doppingnak tekintik. Sarah Storey – aki bal kézfeje születése óta sérült – első paralimpiai címét úszásban nyerte az 1992-es olimpián. 2008 óta kerékpározik, és most, 43 éves korában kilencedik ötkarikás fellépésére készül Tokióban.

 

Forrás: MTI, NSO

kapcsolódó cikkek
A karantén mellett nagyobb a doppingolás veszélye
A karantén mellett nagyobb a doppingolás veszélye
A németek világbajnok súlylökője beszélt erről.
Naponta tesztelik majd a versenyzőket az olimpián
Naponta tesztelik majd a versenyzőket az olimpián
Minden olimpikont és a közvetlen környezetében dolgozó szakembert naponta tesztelik majd a koronavírusra a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián.
címkék
kapcsolódó cikkek
A karantén mellett nagyobb a doppingolás veszélye
A karantén mellett nagyobb a doppingolás veszélye
A németek világbajnok súlylökője beszélt erről.
Naponta tesztelik majd a versenyzőket az olimpián
Naponta tesztelik majd a versenyzőket az olimpián
Minden olimpikont és a közvetlen környezetében dolgozó szakembert naponta tesztelik majd a koronavírusra a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián.
Savaria Fórum 30. évfolyam 23. szám - 2021.06.18.
Savaria Fórum 30. évfolyam 23. szám - 2021.06.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
16 éves lányt követett a szombathelyi vasútállomástól azért, hogy megerőszakolja
A Szombathelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki azért követte a kiskorú sértettet Szombathelyen, 2020 szeptemberének egyik estéjén, hogy erőszakkal szexuális cselekményt végezzen vele, közölte a Vas Megyei Főügyészség.
Nem kell maszk a belső terekben
A kormányinfón újabb járványszabályok lazítását jelentették be.
Időjárás: két zivatarcella is mozog a nyugati határszélen, Ausztriában többféle leszakadt az ég
Steiermark és Alsó-Ausztria keleti részén alakultak zivatarok hétfő délután, írják osztrák meteorológiai híroldalak. A felhők Magyarország felé tartanak, az még kérdéses, hoznak-e csapadékot.
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
A szombathelyi alakulat története első bajnoki címét szerezte, emellett pedig első csapatként tudott bajnokságot nyerni a Haladás 102 éves fennállása óta.
11. alkalommal düböröghet az AlteRába
Idén – egy év kihagyás után – ismét megrendezik az ország legnagyobb kerti partiját, az AlteRába Fesztivált július 13-tól 17-ig Körmenden, a Rába Szabadidőközpontban. Hegedüs Lászlóval, Hegével a szervezés nehézségeiről, az érvényes jogszabályokról és a bizakodásról beszélgettünk.
legfrissebbek
OKF: figyeljék a meteorológiai szolgálat riasztásait!
A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, viharjelzéseit. Többfelé 100 kilométer/órás szél is lehet.
Maradandó fogyatékossággal járó balesetet okozott Szentgotthárdon, felfüggesztett fogházat kapott
A Körmendi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt 8 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett- fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 1 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, közölte az ügyészség.
Patakmederben ragadt egy Jeep Balogunyomnál
Nem közlekedési baleset történt. A Jeep vezetője az offroad élmény kedvéért hajtott bele a Perint patakba, kihajtani azonban már nem tudott belőle.
Már Horvátországban is jelen van a fertőzőbb delta variáns
Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns.
Oklevéllel köszönték meg a civil szervezetek munkáját
Oklevéllel köszönte meg a város azoknak a civil szervezeteknek a munkáját, akik elsőként csatlakoztak a „Fogadj örökbe egy parkot” programhoz. A Vigyázzunk együtt Szombathelyre! Akció keretében ez a szemléletformáló kezdeményezés egyre népszerűbb, hiszen már több mint 30 közösség jelezte részvételi szándékát. A város Civil Fórumának negyedévente esedékes ülését az online tér után most újra személyesen tarthatták.