km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Dicséret a srácoknak, megérdemelten nyertünk!

Dicséret a srácoknak, megérdemelten nyertünk!

Michal Hipp, a Hali vezetőedzője szerint egy nagyon szervezett, jó erőkből álló Győrt sikerült legyőznie csapatának vasárnap délután. A tréner valamennyi játékosát megdicsérte.

A szombathelyi együttes 3-1-re nyert az ETO Parkban, ezzel a vasiak felléptek a tabella 5. helyére. A meccs után Michal Hipp vezetőedző így értékelte a látottakat.

- Alaposan felkészültünk a házigazdából, kielemeztük a legutóbbi mérkőzésüket. Sok fiatal, kreatív focista szerepel az ETO-ban, amelyet nagyszerű gárdának tartok. Mi az első félidőben lőttük három gólt, és még volt több ziccerünk is. A szünetben arra hívtam fel a srácok figyelmét, hogy koncentráltan kezdjék a második játékrészt, mert a győriek cserékkel frissítenek majd. Sajnos, egy 11-est befújt ellenünk a játékvezető, de Verpecz István remekül védett. Valamennyi játékosomnak jár a dicséret, összességében teljesen megérdemelten hoztuk el a három pontot Győrből, így javítani tudtuk a Nyíregyháza elleni botlásunkat – vélekedett a Szombathelyi Haladás vezetőedzője.

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.