km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Csúcsra járatott fűnyírók

Csúcsra járatott fűnyírók

A csapadékos nyár sok feladatot adott a parkfenntartónak, intenzíven nőtt a fű városszerte, amit folyamatosan nyírni kellett. Emiatt néhány egyéb munkával elmaradásban vannak, amit ezekben a hetekben pótolnak. Ha enyhe lesz a tél, akár novemberig is kitolódhat a fűnyírási szezon. A munkát egy új rézsűkasza is segíti.

 

Sok eső esett a nyári hónapokban, másfélszer annyi, mint egy átlagos évben, tavalyhoz képest pedig 80 százalékkal több. Szinte megállás nélkül dolgoztak a parkfenntartó fűnyírói.


– Folyamatosan feladatot adott nekünk a fűnyírás. A korábbi években júliusra már ki szokott égni a fű, most egész nyáron zöldellt. Ilyenkor egy hónapba telik, míg végigérünk a városon, míg normál esetben három hét alatt végzünk egy fűnyírási körrel – mondta el Izer Gábor, a Szompark ügyvezetője.


Két éve tart a gépfejlesztés a cégnél a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Tavaly öt nagy teljesítményű fűnyíróval bővült a géppark, és vásároltak egy nagyobb rézsűkaszát is. Idén augusztusban beszereztek továbbá egy kisebb gépet, ami 80 centiméteres vágásszélességével a szűkebb utcákban, árkokban is képes nyírni a füvet, de a nagyobb fűnyírók utáni tisztázást is el tudja végezni a cserjék, fák, közlekedési táblák körül. Ehhez korábban damilos fűkaszát alkalmaztak, ám a kézi munka időigényes, ezért gondolkodtak gépesítésben. Az új rézsűkaszára 4,5 milliót költöttek, a traktor tízmillió forintba került. Erre akár sövényvágó adaptert is lehet szerelni. Október közepén még három új szállítójármű is érkezik a Szomparkhoz, ami tovább gyorsítja a munkát.


A fűnyírás miatt elmaradt feladatokat ezekben a hetekben pótolja a cég. A sövények, cserjék visszametszését végzik most, folyik az útszegélyek, kavicsos felületek gyomlálása és vegyszeres gyomirtása, amit máskor már augusztus közepére be szoktak fejezni. Szeptember második felében füvesítik és évelő növényekkel ültetik be az új körforgalmakat, októberben indul a lombtakarítás, ami megint csak nagy munka lesz, a fűnyírás pedig akár még novemberben is feladatot adhat.


Városszerte megvizsgálják a fasorokat, és kivágják az elpusztult példányokat, amelyek betegség vagy vízhiány miatt száradtak el. Várják a fametszéssel kapcsolatos lakossági bejelentéseket is.


– Szeptember 1. és 30. között lehet bejelenteni a lakossági észrevételeket, amelyek a fametszésre vonatkoznak. Elsősorban nem esztétikai szempontú jelzéseket várunk, hanem olyan bejelentéseket, amikor a fa valamilyen problémát okoz, megközelíti a házfalat, rálóg valahová, és balesetveszélyt jelent – hangsúlyozta Izer Gábor.

 

kzs
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.