km/óra
  2025.02.12., szerda  •  Lívia, Lídia napja
Csodás alkotások pontról pontra

Csodás alkotások pontról pontra

Nemrég Hollósy-Czetter Andrea okleveles mandala- és pontfestő festményeiből nyílt kiállítás Pontfestett geometria címmel a táplánszentkereszti művelődési házban. Előre megtervezett, aprólékosan szerkesztett, a szó szoros értelmében pontról pontra készült alkotások kerültek a falak közé.

 

A kiállítást Dávid-Tóth Andrea közösségszervező nyitotta meg, aki elmondta, hogy a művész 1989-ben Körmenden született, és noha már Szombathelyen lakik férjével, születésétől fogva Táplánszentkereszten élt. Iskolái közül egyik sem volt művészeti iskola, bölcsészkarra járt. Tudatosan sosem készült művészeti pályára, bár mindig benne volt az alkotási vágy, mert maradandót szeretett volna létrehozni.


Mint kiderült, egészen kicsi kora óta gyűjtögette a teatasakokat, ezekből hozott létre 3D-virágokat, mandalákat, majd, mikor megtalálta az üveglencsét, kinyílt számára a világ. Ez határozta meg korai művészeti tevékenységének fő irányvonalát is. Kézműves vásárok állandó kiállítója lett, de a 2020-as év változásra ösztönözte őt is. Munka nélkül maradt, rengeteg szabadidővel. Férjére hallgatva elővette a korábban "majd valamire jó lesz" alapon vásárolt vásznakat és festékeket, amikben nyugalmat, szabadságot, örömöt, életcélt talált. Így fedezte fel önmagát a pontfestésben, amely egyediségének köszönhetően önálló festészeti technikát képvisel.  


– Autodidakta módon másfél évvel ezelőtt tanulta meg a pontfestés trükkjeit, sok-sok hónap gyakorlással fedezte fel a technikát – folytatta a közösségszervező. – Megtalálta a saját stílusát, azt a bizonyos saját utat, gabonaköröket, mandalákat fest, vászonképeket, pontfestett ékszereket, dísztárgyakat készít. A mostani kiállítsa a Pontfestett geometria címet kapta. Andrea minden munkájára egyaránt jellemző a maximalista szemléletmód és a miniatűr dolgok szeretete. Előre megtervezve, aprólékosan szerkesztve, a szó szoros értelmében pontról pontra készülnek munkái. Körzővel, vonalzóval, szögmérővel dolgozik, a szerkesztéssel néha több időt töltve, mint magával a festéssel. 


Hozzátette, hogy a művészt a gabonakörök világa mindig is vonzotta, kitalálni, megálmodni, megszerkeszteni a pontfestett másukat pedig számára örömteli és izgalmas kihívás. A Pontfestett geometria ötlete is így születhetett meg. Elárulta még, hogy az állatok geometrikus ábrázolása kiváló kontrasztot teremt a pontfestés kerek világában. A gabonakörök ábrázolását is pontosan emiatt szereti, mert a mandalák szimmetriájával szemben tökéletlen, mégis tökéletesen harmonikus formákat jeleníthet meg. A mandala szimbolikája pedig sokrétű, és rengeteg hitvilágban fellelhető, jelentése sokrétű, mégis, ami egységes és állandó, hogy nyugalmat ad a festőnek és a nézőnek egyaránt.


A festő nem érkezett üres kézzel, kedvenc versével örvendeztette meg a résztvevőket, valamint csodás képein kívül a települést is meglepte, és egy általa készítet címert adományozott Táplánszentkeresztnek. 


A kiállítást egészen karácsonyi meg lehet nézni, minden szerdán és vasárnap 15–18 óra között. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy, mivel a kiállítás zárt térben van, a maszkokat ne hagyják otthon.


 
Fotó: Dávid-Tóth Andrea


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.
Egészségügyi dolgozókat díjaz a város, várják a javaslatokat
Három kategóriában adományoznak elismeréseket az egészségügyi szektorban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóknak.
A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében
A nő az autóban hagyta a nagyobbik gyermekét. A mozdonyvezető sokkot kapott a péntek este történtektől.
A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel a magyar turisztika új irányairól beszélt
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása - mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek.