km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Cserélik a kandelábereket a lakótelepen

Cserélik a kandelábereket a lakótelepen

Folyamatosan cseréli az E.on alvállalkozója a közvilágítás kandelábereit a Joskar-Ola lakótelepen. Sőt, nemcsak cserélik, hanem a korábban balesetveszély miatt kivágott oszlopokat is most pótolják, írja közösségi oldalán Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!), a körzet képviselője.

Mint fogalmaz: "Először 2018-ban kértem, hogy a veszélyesen megdőlt kandellábereket cseréljék, megelőzve ezzel a kidőlést és a balesetet. Azóta minden évben jeleztem a problémát és egyeztettem az E.on helyi vezetőivel. Korábban, sajnos nem állt rendelkezésükre forrás a cserékhez, de már tavaly év elején jelezték felém, hogy a beszerzéseket elindították és a 2023-as évben megindulnak a cserék. Amelyeket most első körben cseréltek, azokat már tavaly szerették volna kivitelezni, de egy kis csúszás volt, kapacitás problémák miatt.

Viszont most végre cserélik a régi, elkorhadt törzsű oszlopokat a lakók nagy örömére. Köszönöm a beruházást, amely több millió forint értékű!

A Joskar-Ola fejlődik!"

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.