km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Célegyenesben Sopron autóútja

Célegyenesben Sopron autóútja

Még az idén átadják Sopron gyorsforgalmi kapcsolatát, és elkezdődött a várost elkerülő szakasz, valamint egy autópálya-alagút építése is. Látványos az M8-as nyugati végének kivitelezése is, Vasszentmihálynál az ország egyik legnagyobb völgyhídja épül - írta a szombati Magyar Nemzet.

 

 Több szempontból is fontos gyorsforgalmi kapcsolat épül a magyar-osztrák határ közelében: az M85-ös út Sopront köti be a sztrádahálózatba, másfelől, forgalmat vehet majd át az M1-esről. Az M85-ös gyorsforgalmi út kétszer két sávon, 110 kilométeres sebességre engedélyezve Csorna és Sopron között létesül, a várost elérő szakaszok kivitelezésének a határideje az év vége - írta a lap.
   

Az 57 kilométeres gyorsforgalmi utat négy szakaszban építik, közülük a Csorna és a Fertőd-Endrédmajor közötti 20,05, a Fertőd-Endrédmajor és Nagylózs közötti 15,6, illetve a Nagylózs és Sopron-kelet közötti 15,4 kilométeres szakaszok révén jutnak majd el a járművek a nyugat-magyarországi városba. A negyedik szakasz Sopron-kelet és Fertőrákos között, 6,4 kilométeren kerüli meg Sopront és éri el az országhatárt.
   

Utóbbi tartalmaz egy alagutat is, amelynek megépítését a napokban kezdték meg. Az M85 soproni elkerülőjére, amelynek része a bécsi-dombi alagút, a beruházó NIF 2018-ban írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, és 2024 közepére készülhet el. Először a bal oldali, majd a jobb oldali járatot alakítják ki. Az áttörés a tervek szerint egy-egy évet fog igénybe venni. A bányászati munkákat az alagút szigetelése és belső vasbeton szerkezetének megépítése követi majd.

 

Forrás: Magyar Nemzet
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.