km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Busz oldalába hajtott egy Ford Szombathelyen – senki sem sérült meg a balesetben

Busz oldalába hajtott egy Ford Szombathelyen – senki sem sérült meg a balesetben

A román rendszámú személyautó magyar vezetője figyelmen kívül hagyta az Állj! Elsőbbségadás kötelező! táblát és a Bükre tartó, szabályosan közlekedő MAN autóbusz oldalának hajtott a gépkocsijával.

 

Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a szombathelyi Nádasdy Ferenc és Szelestey László utcák kereszteződésében, írja a 112Press. Egy MAN autóbusz haladt a Március 15. tér irányába a Szelestey László utcában. A sofőr akkor sem tudott volna száguldozni, ha akar, mivel folyamatos kocsisor haladt előtte és mögötte is két autóbusz érkezett. 


A Nádasdy utcánál a menetirány szerinti bal oldalról egy román rendszámú Ford érkezett, amely az Állj, elsőbbségadás kötelező! tábla ellenére fékezés nélkül behajtott a kereszteződésbe. 


A busz vezetője látta, hogy a balesetet már nem lehet elkerülni. A busz szinte azonnal megállt, a személygépkocsi pedig a sofőr lába mellett csapódott bele a MAN-ba. A Ford légzsákjai kinyíltak.


A gépkocsi vezetője nem adott választ a buszról leszállóknak arról, hogy mire figyelt. A mentők megvizsgálták a férfit, de nem kellett elszállítaniuk, mivel nem sérült meg.


Teljes útlezárás mellett zajlott a helyszíni szemle. Szombathelyi tűzoltók érkeztek a helyszínre. A törmeléket a SZOVA ügyeletesei takarították fel az úttestről.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112Press

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.