km/óra
  2022.07.01., péntek  •  Tihamér, Annamária napja
Brenner-film: a temetés napját idézték meg a szalézi templomban

Brenner-film: a temetés napját idézték meg a szalézi templomban

Végéhez közeledik a Boldog Brenner János életéről szóló televíziós sorozat forgatása. Szombaton a temetési jelenetet vették fel a filmesek a szalézi templomban. Az alkalomra statisztákat is vártak, az 50-es évek stílusához illő öltözetben és hajviselettel.

 

Filmesek vették birtokba szombaton a Szent Kvirin templomot. Legyetek szeretettel! címmel film készül Boldog Brenner János, volt rábakethelyi káplán életéről, ennek egyik jelenetét, a temetést vették fel az autentikus helyszínen.


Szilágyi Andor rendező az SZTV érdeklődésére elmondta, a temetés pillanatát próbálják felidézni a Kvirin templomban a saját, filmes eszközeikkel. Megjelenítik Kovács Sándor akkori püspök beszédét, amiben Brenner Jánost szentnek nevezi, és remélik, hogy előbb-utóbb teljesül ez a jövendölése.


A fél templomot megtöltötték a statiszták, akiktől azt kérték, hogy az 50-es évekhez illő fekete ruhában és hajviselettel érkezzenek. A forgatás előtti pillanatokban öltöztetők és sminkesek segédkeztek a minél hitelesebb megjelenésben. A padsorokban helyet foglaltak a film szereplői, köztük Palotás Dénes főhadnagy karaktere is, aki annak idején Brenner János meggyilkolásának ügyében nyomozott.


Brenner Jánost 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjel beteghez hívták. Útközben megtámadták, és 32 késszúrással meggyilkolták. 26 éves volt. Búcsúztatóját december 18-án tartották a szalézi templomban, majd az itteni kriptában helyezték nyugalomra. Földi maradványait boldoggá avatásakor szállították át a Székesegyházba, a Kvirin oltárnál, díszkoporsóban nyugszik.


P. Csány Péter plébános hozzátette, a templomon belüli sírhelye zarándokhellyé is lett, és a kommunizmus után, elmúltával egy még szabadabb ima-forráshellyé vált. A templom is az, de egy vértanú sírhelye szintén.


A forgatás előtt - lelki ráhangolódásként - Székely János megyéspüspök beszélt a jelenlévőknek Brenner Jánosról, a fiatal, agilis papról, aki töretlen hittel és lelkesedéssel végezte szolgálatát rövid életében. Majd Brenner József, János atya testvéröccse idézte fel a temetés napját. Brenner János koporsóját ávósok hozták a templomba, a családnak nem engedték, hogy megnézzék a holttestet. A sorozatot a tervek szerint karácsonykor a HírTV vetíti majd, Brenner János szerepében Jámbor Nándort, a Weöres Sándor Színház művészét láthatják a nézők.

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
A lakosság többsége bízik a biztosítókban
A lakosság fele havi legfeljebb 10 ezer forintot költ biztosításra.
12 445-en érkeztek Ukrajnából csütörtökön
A beléptetettek közül a rendőrség 309 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Ma zárva lesznek az orvosi rendelők és a gyógyszertárak 
A Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet Semmelweis Ignác orvos, "az anyák megmentője" születésnapján, július 1-jén tartanak.
Gyorsan gyarapodnak a Fővárosi Állatkert kis pusztai macskái
Az Ázsia belső területein őshonos macskafélével 2013-ban kezdtek el foglalkozni a városligeti intézményben, és ez az első alkalom, hogy szaporítani is sikerült őket.A szakemberek először nyolchetes korukban vették kézbe a kicsiket az első vizsgálatok elvégzése, az ivar meghatározása, az azonosító chip elhelyezése és a súlymérés céljából. Most, hat hét elteltével újra egyenként megnézték az állatokat, hogy minden rendben van-e velük.
Gyengült csütörtökön a forint