km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Biztonságosan két keréken Vép és Szombathely között

Biztonságosan két keréken Vép és Szombathely között

Hamarosan elkezdődik a Vép és Szombathely közötti kerékpárút építése, így biztonságosan lehet majd biciklivel közlekedni a vasi megyeszékhelyre. Az összesen négy kilométeres szakaszból Vép két kilométeres részre pályázott, és nyert 282 millió forintot.

 

Kovács Péter polgármester elmondta, a Vas Megyei Önkormányzattal konzorciumban nyújtották be a pályázatot a kerékpárútszakaszra, mely a Vépet Szombathellyel összekötő 8443. sz. út déli oldalán épül meg kétsávos szélességgel. A Vépet érintő szakasz hossza 2073 méter. A 100 százalékos támogatás összege majdnem 282 millió forint. 


– Az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészültek, a testület pedig a héten döntött a közbeszerzési eljárás kiírásáról – tette hozzá a polgármester. – December végéig lezárulhat az eljárás, így jövő év elején már el is kezdődhetnek az előkészítési munkák. Az aszfaltozási munkákat csak március 15. után lehet kezdeni, de ez időjárás függvénye. Ha minden jól megy, már az első félévben megépülhet a vépi szakasz. A két kilométeres szakasz a Kinizsi utca elejétől indulva halad majd végig egészen a napelemparkig. Folyamatban van a területek megvásárlása, de akadt olyan tulajdonos is, aki ingyen felajánlotta azt a cél érdekében. 


A polgármester kiemelte, nagy szükség van a kerékpárútra, mivel sokan járnak az úton autóval dolgozni a megyeszékhelyre, s nemcsak Vépről, hanem Bozzaiból, Kenézről, Pecölből is. A reggeli és a délutáni csúcsforgalomban nehéz kerékpárral közlekedni, több súlyos sérüléssel járó baleset is történt az elmúlt években. Régi álom válik valóra azzal, hogy megépül a kétsávos út a kerékpárosoknak. A helyiek többször is kérték már, hogy biztonságosan közlekedhessenek, volt már demonstráció, felvonulás is ennek érdekében, valamint fórumokon, rendezvényeken is felszólaltak. 


Nemcsak Vép nyert a megvalósításhoz 100 százalékos támogatást: a szombathelyi körforgalom és a vépi napelempark közötti szakasz építéséhez Szombathely 245 millió forintot kapott. A kerékpárút szombathelyi része a 86. számú főút városi elkerülő szakaszán megvalósított kerékpáros átvezetéstől indul, és 1,7 km-en keresztül vezet Vép irányába, Szombathely közigazgatási határáig. A két város azért külön-külön adta be a pályázatát, mert Szombathely megyei jogú város, így más feltételekkel pályázhatott. 


Az új kerékpárút egyébként beleesik az M86-os gyorsforgalmi út nyomvonalába, erre a polgármester felhívta a döntéshozók figyelmét is. Az elfogadott tervek szerint a jövőre megépülő kerékpárutat a gyorsforgalmi út kialakításakor áthelyezik, egy felüljárón vezetik majd át. 

 

bb
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.