km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
Benyújtotta lemondását a parlamentnek Novák Katalin

Benyújtotta lemondását a parlamentnek Novák Katalin

Benyújtotta a lemondásáról szóló írásbeli nyilatkozatot az Országgyűlésnek Novák Katalin, aki szombaton jelentette be, távozik a köztársasági elnöki posztról.

A parlamenti honlapon hétfőn közzétett, vasárnapi keltezésű dokumentumban az államfő a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényre hivatkozva tájékoztatja a parlamentet a lemondásáról.

A jogszabály szerint az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról, a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges.

Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

A törvény szerint a köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban, ennek hiányában az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján, elfogadó nyilatkozat hiányában az annak meghozatalára nyitva álló határidő eredménytelen elteltével szűnik meg. Ha az Országgyűlés a köztársasági elnököt a lemondás megfontolására kéri, a köztársasági elnök megbízatása az elhatározását fenntartó nyilatkozatban megjelölt időpontban, ennek hiányában a fenntartó nyilatkozat benyújtásával szűnik meg.

Az alaptörvény rendelkezik arról, hogy ha az államfő megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított harminc napon belül az Országgyűlésnek meg kell választania az utódját. A jelöltséghez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges.

A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja. Államfővé megválasztható bármely magyar állampolgár, aki elmúlt 35 éves. (MTI)

Fotó: MTI/Sándor-palota

kapcsolódó cikkek
Lemondott Novák Katalin, utoljára szólt államfőként
Lemondott Novák Katalin, utoljára szólt államfőként
Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.
Varga Judit is lemondott, visszavonul a közélettől
Varga Judit is lemondott, visszavonul a közélettől
Varga Judit, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának az elnöke Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését.
Kövér László veszi át egy időre Novák feladatait a lemondás után
Kövér László veszi át egy időre Novák feladatait a lemondás után
„Hibáztam” – mondta Novák Katalin szombat délután, és bejelentette, hogy a kegyelmi ügy miatt lemond a köztársasági elnöki posztról.
Novák Katalin férje a honvédségnél marad
Novák Katalin férje a honvédségnél marad
Veres István Attila tartalékos alezredes, önkéntes műveleti tartalékos katonaként jelenleg is jogviszonyban áll a Magyar Honvédséggel – közölte az rtl.hu nyomán a Telex.

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.