km/óra
  2023.09.22., péntek  •  Móric napja
Bécs meghosszabbította a covid-rendeletet

Bécs meghosszabbította a covid-rendeletet

Október 23-ig meghosszabbította Bécs vezetése a fővárosban érvényes járványellenes szabályokat. A vonatkozó rendelet augusztus 23-án járt volna le, és nyilvános bejelentés nélkül változtatták meg a lejáratát, a „Der Standard“ című napilap tudósítása szerint immár másodszor, olvasható az orf.at-n.

 

Mint írják, az eddig érvényes szabályok nem módosultak. A továbbiakban is kötelező FFP2-es maszkot viselni a fővárosi tömegközlekedési eszközökön, és a bécsi gyógyszertárakba is csak maszkot viselve lehet belépni. Marad a szigor az egészségügyben is. A kórházi látogatók csak 48 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszt birtokában látogathatják ismerőseiket, akik naponta legfeljebb három látogatót fogadhatnak. A kórházak, valamint az ápoló- és idősotthonok munkatársai heti kétszer kötelesek érvényes negatív teszteredményt bemutatni.


A fővárosra a járványhelyzetet jelző „CoV-lámpa“ sárgászöld kódja érvényes, ami „alacsony kockázatot“ jelent. 


Az országos szintű járványügyi szabályok szintén október 23-ig érvényesek. A „Der Standard“ kérdésére az Egészségügyi Minisztérium közölte: egyelőre nem terveznek módosítást az érvényes előírásokon, de a helyzet változásával a szabályok is módosulhatnak.

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.