km/óra
  2023.09.27., szerda  •  Adalbert napja
Az osztrák kancellár kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét

Az osztrák kancellár kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét

Kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét az osztrák kancellár, aki szerint a kórházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket.

 

Sebastian Kurz az ORF közszolgálati televíziónak adott interjúban kifejtette véleményét egyebek között a járványgörbe folyamatos emelkedése miatti lehetséges szigorításokról.


A kancellár hangsúlyozta, hogy a jövőben a hét napra és százezer lakosra vetített fertőzöttségi mutatóval ellentétben a korházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket. Ami a gyakorlatban azt jelenti, minél több ember szorul a koronavírus betegség következményeként lélegeztetőgépre, annál szigorúbb intézkedésekkel kell számolni.


Kizárta, hogy országos karantén lépjen újra életbe: ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, és védelmi intézkedéseket kell bevezetni, azok kizárólag azokra vonatkoznak majd, akiket még nem oltottak be. Egyebek között az éjszakai szórakozóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket említette, ahová adott esetben csak a teljes immunitással rendelkezők léphetnek majd be.


A kancellár újfent felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozta, az oltás felvétele továbbra sem kötelező Ausztriában, ugyanakkor hozzátette, hogy felvilágosító kampánnyal igyekeznek meggyőzni a még kétkedőket az oltás adta védettség előnyeiről.


Bejelentette továbbá az ellenőrzések szigorítását, mivel megítélése szerint a védelmi szabályozások betartásának jelenlegi kontrollja hagy kivetnivalót maga után.


Az iskolákról szólva elmondta, elsődleges cél a jelenléti oktatás garantálása és az iskolabezárások elkerülése. "Szükség esetén marad az intenzív tesztelés, akár a kezdeti biztonsági fázis után is" - tette hozzá.


Ausztriában az elmúlt 24 órában 1 438 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 698 948 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 614, az intenzív kezelésre szorulók 171-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon 11-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 812-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 670 601. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Műanyag hulladék füstölt egy betonfalú tárolóban Vasváron
Egy tűzesethez vonultak a Vas vármegyei tűzoltók kedden, egy vasvári hulladékgazdálkodási cég betonfalú tárolójához, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését
Ezt Andrzej Duda államfő szerdán jelentette be.
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők
A takarékossági intézkedések felülvizsgálata, az út- és járdafelújítási program eddigi eredményei és az autizmussal élők nappali ellátásának megoldása - többek között ezeket a témákat vitatják meg a nyári szünetet követő első testületi ülésen a képviselők. A csütörtöki közgyűlésen 19 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. Az ülést 9 órától élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, valamint a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Árvízi védekezés: jutalom a helytállásért
51 szervezet több száz önkéntese vett részt az árvízi védekezésben augusztus elején. A Rábán és a kisebb vízfolyásokon levonuló jelentős árhullám jó néhány vasi településen gondot okozott, embereket is kellett menteni. A hivatásosok munkáját nagyban segítették a mentőcsoportok, önkéntes tűzoltók, polgárőrök a vészhelyzetben.
A szombathelyi piacon dolgozók és bérlők helyzetén javítana az önkormányzat
A Szombathely Városi Vásárcsarnok igazgatója az intézmény működtetése kapcsán felmerülő nehézségek miatt két kérelemmel fordult az önkormányzathoz, erről is tárgyalnak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Szeretnék megemelni a dolgozók bérét, illetve segítséget nyújtani a bérlők energiaköltségeihez.