km/óra
  2025.04.28., hétfő  •  Valéria napja
Az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emmi

Az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.

 

Az Emmi azt közölte az MTI-vel, hogy miután a koronavírus elleni sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapi életben, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő ilyen intézkedéseket.


Fontos azonban, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat, és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra - közölte a minisztérium.


Erről levelében tájékoztatta a köznevelési intézményeket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.


A mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb lesz, mint az egy évvel ezelőtti volt, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva, és a 12 év feletti diákok közül is 168 ezren felvették az oltást - tették hozzá.


A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyerekeknek is ez a legjobb. "Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében" - áll az Emmi közleményében.


Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását - írták.


"Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik" - tudatta a minisztérium. (MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Nemény András a 444.hu-nak: A Tisza Párt eddig senkit sem keresett meg
A város és a kormány viszonyáról, a Tisza Pártról, Vámos Zoltánról a Fidesz-KDNP leendő parlamenti képviselőjelöltjéről és az eddigi képviselő Hende Csabáról is kérdezte a portál Szombathely polgármesterét, de szóba kerültek a HVSE és a Haladás focicsapatának aktualitásai is.
Aki a középiskolában nem tesz nyelvvizsgát, az nagy valószínűséggel később sem fog
Az Oktatási Hivatal Nyelvi Akkreditációs Osztályának adatai alapján jelentős visszaesés tapasztalható az egyetemi hallgatók és a 30 év felettiek nyelvvizsgázási hajlandóságában, a statisztikák szerint aki középiskolásként nem tesz sikeres nyelvvizsgát, nagy valószínűséggel később sem próbálja meg újra.
Viktória FC: három gól és nagyon fontos három pont a Szekszárd ellen
A szombathelyiek nagy küzdőszellemről tanúbizonyságot téve 3-1-es győzelmet arattak tolnai ellenfelükkel szemben.
Árrésstop jöhet a háztartási és higiéniai termékeknél is
Nagy Márton a hétvégén egy Facebook-videóban jelentette be, hogy az élelmiszerekre már alkalmazott árrésstopot kiterjeszthetik a háztartási és higiéniai termékekre is. A nemzetgazdasági miniszter szerint az árréscsökkentés a DM, Rossmann és Müller üzletekre is kiterjedhet.​