km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Arannyal felérő ezüstöt szereztek a Zrínyisek a Futsal Diákolimpián

Arannyal felérő ezüstöt szereztek a Zrínyisek a Futsal Diákolimpián

Gubián Tamás és Kovács László tanítványai remek meneteléssel jutottak be a fináléba, ahol csupán büntetőkkel kaptak ki az elmúlt nyolc évben ötször is bajnoki címet nyerő budapestiektől.

Február 17. és 19. között Zalaegerszegen rendezték a fiúk IV. korcsoportos Futsal Diákolimpiájának országos döntőjét, ahol két szombathelyi iskola, a Zrínyi, valamint az Oladi képviselte a vasi színeket. Előbbi hibátlan teljesítményének köszönhetően egészen a döntőig menetelt, ahol végül nagy küzdelemben maradt alul a komoly játékerőt képviselő budapesti Gloriett Sportiskolával szemben. Az Oladi iskola a 6. helyen zárta a küzdelmeket.

–  Először is nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert szívüket-lelküket kitették a pályára, igazi csapatként érték el ezt a sikert – kezdte Gubián Tamás. A két győztes csoportmérkőzés után épp a városi riválist sikerült legyőznünk, majd az elődöntőben azt Siófokot búcsúztattuk, amelyet az első mérkőzésen is felülmúltunk. A döntőben aztán egy remek csapattal találkoztunk, teljesen egyenrangú partnerek voltunk, sőt, mi több, az utolsó percekben mi álltunk közelebb a győzelemhez. A rendes játékidő végül döntetlennel zárult, s bár büntetőkkel a budapestiek győztek, ez így is egy nagyon szép eredmény, ráadásul Krone Niklas személyében társgólkirályunk is lett – zárta gondolatait a testnevelő.

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nem avatkozik be a kormány, elégedettek az üzemanyag árával
Lejárt kéthetes határidő, amit április végén a kormány az üzemanyagkereskedőknek adott arra, hogy csökkentsék az áraikat. A szerdai kormányülés után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy mivel a kereskedők önként eleget tettek a kérésnek, a csökkentésekkel elértük a szomszédos országok átlagát, így nincs szükség állami beavatkozásra.
Fut a város! – szombaton lesz a városi futóverseny
Szombaton, azaz május 11-én ismét Fut a Város! Szombathelyen. A városi futóversenyre az eddiginél nagyobb számban jelentkeztek a sportolni vágyó szombathelyiek. A városban útlezárásokra is kell számítani!
Éljen Szombathely: Gyerekeket ne vonjanak be a kampányba!
Dr. Horváth Attila, az Éljen Szombathely képviselőjelöltje rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma ebéd után. Meglátása szerint a területi választási bizottság – amely még nem teljes, ugyanis csak a Fidesz delegált tagot a testületbe - egy fideszes képviselőjelölt kérelme alapján elkezdett nyomozóhatóságot játszani, amire semmilyen jogköre nincsen.