km/óra
  2024.10.04., péntek  •  Ferenc napja
Alpokalja: Ilyen lesz az idő november 14-én

Alpokalja: Ilyen lesz az idő november 14-én

Kedden napközben gyakran lesz erősen felhős, borult az ég, csak rövid ideig szakadozik fel a felhőtakaró, írja a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebook-oldala.

A poszt szerint: "A késő délutáni órákig csak elszórtan alakul ki gyenge eső, főleg az északi tájakon, a déli tájakon elszórt záporok lehetségesek. Utóbbi tájakon a záporok mellett minimális eséllyel zivatar is kialakulhat.Erősebb záporok, zivatarok környezetében apró szemű jég, átmeneti szélerősödés lehetséges.

Késő délutántól, kora estétől kiterjedt csapadéksáv érkezik, de ez várhatóan a térségtől délre okoz tartós csapadékot, az Alpokalján néhány óra alatt végigvonul. A változó irányú légmozgás mérsékelt marad. Délutánra 11-14 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A keddi nap, annak is a második fele csapadék szempontjából a szokásosnál nagyobb bizonytalansággal terhelt, a modellek nem egységesek a tér és időbeli kiterjedését illetően.

(Fotó: Kőszegi Időjárás Előrejelzás/Facebook)

Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Programajánló – Szombathely: japán nap, éjszaka a könyvtárban és herényi esszenciák
Az október 5-6-ai hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött az Iseumban
A római szentélyek archeológiája címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött csütörtökön az Iseumban.
Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért
A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
WorldSkills 2024: a szombathelyi Balogh Boglárka kiválósági éremmel tért haza Lyonból
Balogh Boglárka a PTE Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikumának 13. osztályos tanulója, csecsemő- és gyermekápoló szakra jár és a világ legjobbjai közé választották a szakmák olimpiáján. Ez a WorldSkills 2024 verseny, ahol 65 ország 1500 versenyzője 59 szakmában mérte össze tudását szeptember 10. és 15. között a franciaországi Lyonban. Erről a felejthetetlen élményről és az odáig vezető nehéz útról mesélt nemrég.
Nem igazán jött helyre péntekre se a forint
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.