km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Folytatódik a zeneiskola ügye, a tankerület igazgatója is reagált

Folytatódik a zeneiskola ügye, a tankerület igazgatója is reagált

Tegnap megjelent cikkünkben írtunk arról, hogy az intézményvezető lemondását követelik a Bartók Béla Zeneiskola tanárai. Ma Fodor István tankerületi igazgató is reagált az ügyre.

 

Ahogy azt megírtuk, a zeneiskola igazgatója volt az egyik bizottsági tag az igazgatóhelyettes mesterpedagógusi minősítő vizsgáján, és annyira lepontozta, hogy a jelölt végül nem felelt meg. Rác Gábor, a Bartók Béla Zeneiskola hegedűtanára elmondta, hogy a két szakos szakértő közül az egyik 100 százalékra pontozott, a másik 91 százalékra. Az iskolaigazgató, az intézményi delegált a szakértők legnagyobb megdöbbenésére 55 százalékra értékelte kollégája munkáját. Rác Gábor hangsúlyozta, kikérik maguknak, hogy bármely pedagógustársukat a saját igazgatója elvágjon, ráadásul bizonyítottan a szakértők háta mögött.


Ma Fodor István tankerülti igazgató a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolával kapcsolatos kérdéseinkre a következő választ adta: „Az Ön által említett intézményvezető mesterpedagógusi minősítő eljárása nem tartozik a tankerület hatáskörébe, abban kizárólag az Oktatási Hivatal illetékes. Az intézményvezető-helyettes minősítő eljárását követően panasszal élt a Tankerület felé, mert vélelmezte, hogy az eljárás sikertelenségére az intézményvezető pontozása miatt történt, valamint tájékoztatta a nevelőtestületet is az ügyről. Az intézmény egyik pedagógusa, Rác Gábor egyoldalú információkkal feszültséget keltett a nevelőtestületben, követelve az intézményvezető lemondását.”


Hozzátette, a tankerület javaslatára mediáció történt a felek között, ami nem vezetett eredményre. A Tankerületi Központ annak érdekében, hogy minél hamarabb megoldja a kialakult helyzetet, haladéktalanul meghozza a szükséges fenntartói intézkedéseket.

 

Fotó: Nagy Jácint
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nem avatkozik be a kormány, elégedettek az üzemanyag árával
Lejárt kéthetes határidő, amit április végén a kormány az üzemanyagkereskedőknek adott arra, hogy csökkentsék az áraikat. A szerdai kormányülés után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy mivel a kereskedők önként eleget tettek a kérésnek, a csökkentésekkel elértük a szomszédos országok átlagát, így nincs szükség állami beavatkozásra.