km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönthet a parlament

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönthet a parlament

Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet november 19-ig történő meghosszabbításáról dönthet szerdán az Országgyűlés.

A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosítását, azaz a veszélyhelyzet meghosszabbítását azzal indokolják, hogy az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi – különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai – következményei az elmúlt időszakban továbbra sem változtak.

Több nemzetközi szerződést is jóváhagyhatnak a képviselők, valamint jogharmonizációs céllal módosítják a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvényeket.

A Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításával május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ, feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át.

Döntés lesz az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról, egyebek mellett a Magyar Falu programmal összefüggésben.

Elfogadhatják az uniós jogharmonizációt is célzó, a kriptoeszközök piacáról szóló törvényjavaslatot.

A határozathozatalok után a parlament megvitatja a munkavédelemről szóló törvény módosításáról, valamint az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgáló törvénymódosításokat.

A javaslat felhatalmazást adna a kormánynak, hogy a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum konzultációjára kijelölt fórumot és a konzultáció szabályait rendeletben állapítsa meg, hasonlóan a minimálbérhez.

Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása egyebek mellett azt is tartalmazza, hogy a határon túli magyar gyerekek 14 éves korukig ingyenesen utazhatnak a helyközi közlekedésben Magyarországon, míg a 14 és 65 év közöttiek évi négy alkalom helyett 12 alkalommal jogosultak ingyenes utazásra.

KDNP-s kezdeményezésre tárgyalják a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvényjavaslatot, amely alapján tilos lenne 18 alattiak számára energiaitalt eladni.

Két nemzetközi szerződés is szerepel a napirenden: az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi rendszabályai módosításának, továbbá a Magyarország és az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) közötti székhely-megállapodásnak a kihirdetése.

2025 nemcsak Klebelsberg Kunó emlékéve lenne, hanem Jókai Móré is, az erről szóló törvényjavaslatokat is megvitatja a parlament. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 150. évfordulója, míg Jókai Mór író születésének 200. évfordulója lesz jövőre.

Utolsó napirend az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosítása. A javaslat a már meglévő tanárképző felsőoktatási intézmények mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladatává teszi a tanárképzést, valamint a tanártovábbképzésben is kulcsszerepet szánna neki.

 

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.