km/óra
  2023.09.27., szerda  •  Adalbert napja
A szomszédunkban is ma szavaznak

A szomszédunkban is ma szavaznak

A szavazójoggal rendelkező, valamivel több mint 6,5 millió szerb állampolgár 19 lista közül választhat a parlamenti választáson, és nyolc jelölt közül választhatja ki, hogy ki legyen Szerbia következő köztársasági elnöke - írta az MTI.

 

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez a tizenharmadik parlamenti választás. 2912 képviselőjelölt indult a 250 tagú parlamentbe történő bejutásért, ami azt jelenti, hogy egy parlamenti helyért 11-en szálltak versenybe.

 

A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a felmérések szerint a párt támogatottsága meghaladja az 50 százalékot. Azt azonban nem lehet még tudni, hogy Ana Brnabic marad-e a kormányfő, Ivica Dacic korábbi házelnök korábban arról beszélt, hogy 2012 után ismét szeretne a miniszterelnöki székbe ülni.

 

A felmérések szerint az induló 19 lista közül legfeljebb hét szerb pártnak van esélye arra, hogy a 3 százalékos küszöb átlépésével bejusson a belgrádi törvényhozásba, emellett a magyar, a bosnyák, a horvát és az albán kisebbségnek lesz még a várakozások szerint parlamenti képviselete.

 

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények késő este várhatók, a végleges eredményeket pedig a legkésőbb a jövő csütörtökig közzéteszik, ha nem kell, sehol sem megismételni a voksolást.

 

Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű törvényhozásnak pedig 90 napja van a kormány kinevezésére, különben új választásokat kell kiírni.

 

A koszovói szerbek nem szavazhatnak a lakóhelyükön

 

A koszovói szerbek nem szavazhatnak lakóhelyükön, miután a nemzetközi nyomás és a belgrádi fenyegetések ellenére Albin Kurti miniszterelnök nem engedélyezte a szavazóhelyiségek megnyitását Koszovó területén - olvasható az Euronews oldalán.

 

Kurti azzal érvelt, hogy Szerbia nem kért engedélyt a koszovói hatóságoktól a szavazás megszervezésére, és hogy meg kell védenie Koszovó szuverenitását.

 

A koszovói szerbek sérelmezik a döntést, még azok is, akik nem értenek egyet a belgrádi kormánnyal.

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Műanyag hulladék füstölt egy betonfalú tárolóban Vasváron
Egy tűzesethez vonultak a Vas vármegyei tűzoltók kedden, egy vasvári hulladékgazdálkodási cég betonfalú tárolójához, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését
Ezt Andrzej Duda államfő szerdán jelentette be.
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők
A takarékossági intézkedések felülvizsgálata, az út- és járdafelújítási program eddigi eredményei és az autizmussal élők nappali ellátásának megoldása - többek között ezeket a témákat vitatják meg a nyári szünetet követő első testületi ülésen a képviselők. A csütörtöki közgyűlésen 19 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. Az ülést 9 órától élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, valamint a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Árvízi védekezés: jutalom a helytállásért
51 szervezet több száz önkéntese vett részt az árvízi védekezésben augusztus elején. A Rábán és a kisebb vízfolyásokon levonuló jelentős árhullám jó néhány vasi településen gondot okozott, embereket is kellett menteni. A hivatásosok munkáját nagyban segítették a mentőcsoportok, önkéntes tűzoltók, polgárőrök a vészhelyzetben.
A szombathelyi piacon dolgozók és bérlők helyzetén javítana az önkormányzat
A Szombathely Városi Vásárcsarnok igazgatója az intézmény működtetése kapcsán felmerülő nehézségek miatt két kérelemmel fordult az önkormányzathoz, erről is tárgyalnak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Szeretnék megemelni a dolgozók bérét, illetve segítséget nyújtani a bérlők energiaköltségeihez.