km/óra
  2021.10.28., csütörtök  •  Simon, Szimonetta napja
A nehézségek között segítenek megtalálni az örömöt az online találkozásokon

A nehézségek között segítenek megtalálni az örömöt az online találkozásokon

Az otthon bezár vagy kinyit? címmel programsorozatot indít a Szombathelyi Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága. Ennek a célja, hogy segítséget nyújtsanak a járvány idején kialakuló mindennapi kihívások leküzdéséhez.

 

Éger Csaba pszichológus hangsúlyozta, hogy feszültséggel járhat, hogy az energiáimat, amiket eddig nem kellett lekötnöm, vagy nem erre, most le kell kötnöm valami másra. „Például hogy mit csináljak otthon a két gyerekkel, aki nem jár iskolába, tanítanom kellene és a háztartást is vinni. A saját életemben a kiszolgáltatottságot élem meg. Nem én befolyásolom azt, hogy mikor tudok lemenni a játszótérre a gyerekekkel, vagy találkozni a barátokkal, hanem a külvilág mondja meg.” – tette hozzá.  


Ezekre a problémákra is megoldást kereshetnek a beszélgetés résztvevői a pszichológus segítségével. Éger Csaba a képernyőn látható Facebook-elérhetőségen élőben válaszol az előzetesen vagy kommentben feltett kérdésekre, illetve várja a hallgatók tapasztalatait. 


B. Markovits Eszter, az Egyházmegyei Családpasztorációs Bizottság munkatársa elmondta, hogy arra gondoltak, hogy ez a kialakult helyzet sok családot szokatlan helyzet elé állít az állandó összezártsággal, a gyerekek otthon tanulásával, az otthoni munkával. Azzal, hogy a megszokottnál többet vannak együtt, nyilván több az öröm is benne, de több a nehézség is. Szerették volna, ha érzik a családok, hogy mellettük van az egyház ebben az időszakban is, ilyen formában. Ha probléma adódik, van hova segítségért fordulni. Ezért biztatják az érdeklődőket, hogy akár előzetesen, akár az élőadás ideje alatt tegyenek fel kérdéseket, illetve azt is kérték, hogy az örömeiket is osszák meg velük, mert tanulhatunk egymástól, hogyan lehet a nehézségek között is megtalálni az örömöket.


Az első alkalom pénteken 17 órakor kezdődik. Témája: a Hogyan tudom csökkenteni a kiszolgáltatottság érzését, és felfedezni a mindennapok örömeit a jelen helyzetben? 


A következő online találkozás pedig április 8-án, szerdán 17 órakor lesz. Hogyan tudok ünnepelni négy fal közé zárva? tematikával.

kapcsolódó cikkek
Az egyetemi távoktatás néha kihívások elé állítja az oktatókat és a hallgatókat
Az egyetemi távoktatás néha kihívások elé állítja az oktatókat és a hallgatókat
A tanév elején még nagy volt a nyüzsgés a Savaria Egyetemi Központban. Azóta ez az intézmény is bezárt, március 23-án a felsőoktatásban is bevezették a távolléti oktatást.
623-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
623-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 623-főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg és 43 főre emelkedett a gyógyultak száma is, írja a koronavirus.gov.hu.
kapcsolódó cikkek
Az egyetemi távoktatás néha kihívások elé állítja az oktatókat és a hallgatókat
Az egyetemi távoktatás néha kihívások elé állítja az oktatókat és a hallgatókat
A tanév elején még nagy volt a nyüzsgés a Savaria Egyetemi Központban. Azóta ez az intézmény is bezárt, március 23-án a felsőoktatásban is bevezették a távolléti oktatást.
623-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
623-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 623-főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg és 43 főre emelkedett a gyógyultak száma is, írja a koronavirus.gov.hu.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
Visszavárunk, Doki! - mancsokkal is segítik az állatorvos felépülését
Mancsokkal a dokiért címmel jótékonysági sétát szervezett a Fekete István Állatvédő Egyesület a súlyos balesetet szenvedett állatorvos, Varjú Gábor javára. Szerették volna megmutatni, milyen sokan gondolnak rá és bíznak a gyógyulásában. A nevezési díjakból befolyt összeget az egyesület Varjú Gábor családjának juttatja el.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Megyei I. osztály: a Sárvár nyerte a Vép elleni rangadót, hetet rúgott a Haladás-Zanat
A Celldömölk Egyházasrádócról hozta el a három pontot, a Király SE, a Jánosháza, valamint a Táplán pedig hazai környezetben aratott győzelmet. A Kőszeg a Vasvárral, a Répcelak a Rábapaty gárdájával játszott 1-1-es döntetlent.
52 új fertőzött Vasban, 2548 Magyarországon, 24 beteg meghalt
2548 az új fertőzött, elhunyt 24 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 24.188-ról 24.240-re nőtt.
legfrissebbek
Haladás: átrendeződnek a tulajdonviszonyokat futballcsapatot működtető cégben, a közgyűlésen is téma lesz a változás
Tőkeemelést tervez a Haladás NB II-es futballcsaptát működtető Szombathelyi Haladás Kft-ben a kisebbségi tulajdonos Haladás Marketing Kft, annak pénzügyi hátterét az új főszponzor, a Vasútvill Kft. biztosítaná, jelezte levelében az önkormányzatnak Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás Kft. ügyvezetője. 
Közleményben reagált az ugytudjuk.hu egyik cikkére a szombathelyi Fidesz, mellékesen beleálltak a városi hetilapba is
Érdekes közleményt adott ki a szombathelyi Fidesz szerdán: szerintük a Savaria Fórum kicenzúrázza Hende Csabát (jelentsen ez bármit is), továbbá a hetilap dr. Nemény Andrást pedig levágja a fotókról. A bejelentés apropója az volt, hogy az ugytudjuk.hu egy cikkben értekezett arról, hogy szerintük hogyan kezeli a kormánypárti képviselő a Nemény Andrással közös fotókat. Miután a Savaria Fórum még csak nem is linkelte a szóban forgó dolgozatot, ezért úgy vagyunk a megjelent közleménnyel, mint az öreg székely a zsiráffal: látni látjuk, hogy van ilyen, csak nem hisszük el.
Tizenegyesekkel búcsúzott a Haladás a MOL Magyar Kupától
A szombathelyiek Gyirmót elleni összecsapásán 0-0-ás 120 perc után büntetők döntöttek a vendégek javára.
Százéves a Soroptimist International
A világszervezet szombathelyi klubja is megemlékezett a kerek évszámról, mely egybeesett a Soroptimist Club Szombathely fennállásának hetedik évfordulójával. Mit tehetnek a nők a nőkért, hogyan jusson egy kicsit több pénz, figyelem, szakértelem oda, ahol hiányzik, onnan, ahol esetleg van? Ilyen kérdésekre keresik a választ a különböző szakterületeken kiemelkedő képességeket felmutató klubtagok, akik egyetértenek a világ egyik legnagyobb önkéntes, jószolgálati civil szervezetének – a politika és a vallás tekintetében – szigorúan semleges értékrendjével, a faji megkülönböztetés minden formáját elutasítva.
Futsal: parádés győzelem, a máltai BL-minitornát is sikerrel indította a Haladás
A szombathelyiek gólzáporos mérkőzésen nyertek a házigazda ellen, Dróth Zoltán, Luiggi Longo és Henrique Diniz is duplázni tudott.