„A lehető legjobban tenni” - Jordán Tamás, a nemzet színésze jövőre befejezi igazgatói pályafutását

– Vas megyében lehetünk több százezren, az országban sok millióan, akik örömmel nyugtázhatjuk: az arra legméltóbb kapta az elismerést. Tiszta szívből gratulálunk!

 – Nagyon szépen köszönöm! Rengeteg gratulációt kaptam telefonon, sms-ben, e-mail-ben. Hála Istennek nagyon sokan ismernek és szeretnek. 

– Tavaly Szombathely díszpolgára lett, 2018-ban megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat, 2017-ben a Hazám-díjat, akkor avatta díszpolgárává Zugló, s kiérdemelte a 16. VIDOR Fesztivál életműdíját. Ez most az aratás – jól megérdemelt – időszaka. Mire a legbüszkébb az elmúlt időszakból? 

– Kezdjük a legfontosabbal, ami Szombathely s jómagam számára is az: 2007. október elsején létrejött a Weöres Sándor Színház. Mérföldkő, ám az is óriási dolog, hogy az ideiglenes játszóhelyből sikerült véglegeset kialakítani. 2011. január 22-én nyithatta meg kapuit felújított, kibővített, igazán színházi épületként a volt HEMO. Büszkeséggel tölt el, hogy évek óta, talán már a kezdetektől, milyen erős a rendezőgárdánk: Alföldi Róbert, Mohácsi János, Valló Péter, Zsótér Sándor és sorolhatnám. Ők kimondottan az én hívásomra jöttek-jönnek, tehát ez személyes presztízs és öröm. Ugyanakkor kellett ehhez egy igen erős színészi névsor, csapat is. S mindezeknek köszönhetően születhettek jó előadások. Fel sem tudnám sorolni, hányféle szakmai elismerést meg díjat kaptunk. Örömmel hallom vissza különböző helyeken a kollégáktól, hogy az ország egyik legjobb színháza lettünk. S még azt is mondják néhányan, hogy kísértetiesen hasonlít arra a kaposvári Csiky Gergely Színházra, amelyik a nyolcvanas években az ország vezető teátruma volt. Jómagam ott tizenegy évet töltöttem el.

 – Pályáját, küldetésként megélt hivatását miként összegezné, immár a nemzet színészeként? 

– Mondhatom, hogy rendkívül szerencsés életem volt. Nagyon fontosnak tartom magát az alkotást, ami lehet egy színház létrehozása, közösségteremtés. A hatvanas években az Egyetemi Színpad, ahol tizennyolc évesen kezdtem, nekem – a színházban – az általános iskolám volt. Utána jött a 25. Színház, sok eredménnyel meg szép emlékekkel, ami a középiskolám, Kaposvár pedig az egyetemem volt. Az utánuk következők, a Merlin Színház, a Nemzeti Színház, Szombathely, nevezhetjük így: tudományos fokozatnak számít. A színészetet és a színház műfaját foglalkozási ágnak tekintem, amit lehet jól meg rosszul csinálni. Talán furcsa a hasonlatom: az első fiam, Tamás asztalos, és kiváló munkák kerülnek ki a keze alól. A megrendelők egymásnak adják a címét. Amikor elkészít egy intarziás asztalt, s a vevő rácsodálkozik a munkájára, hálás érte, akkor ő elégedett. Tehát én úgy gondolom, nekem az a dolgom, ha színházat csinálok, megpróbálom a lehető legjobban tenni. S úgy tekintek rá, mint Tamás az intarziás asztalra; belekerült a világba, itt van, s nekem köszönhető. 

– Amiként az is, hogy a WSSZ útmutatást, erőt, hitet ad nekünk. Életben tart. Igazodási pont ebben a kaotikus, hazugságokkal teli honunkban. Direktor úr! Hogyan tovább?

– 2021. január 31-én jár le a mandátumom. Befejezem az igazgatói pályafutásomat. A város kiír egy pályázatot, és valaki más lesz helyettem. Remélhetőleg olyan, aki vagy már most a színház tagja, vagy közel van a Weöres Sándor Színházhoz. 

– Mint József Attila hiteles, sokunk számára a leghitelesebb tolmácsolójától kérdezem: ma mit jelent a költőóriás? 

– Szinte hihetetlen, hogy a fiatalok is mennyire fogékonyak rá. Ezt az estjeimen, és a Sebő Ferenccel közös műsorainkon tapasztalom.  József Attila minden sorában konkrétan vagy a sorok mögött elbújva ott van az, ami mindenkinek, a tinédzsereknek is a problémája: az elveszettség, a magány érzése, a szeretetéhség, az útkeresés. Hogy milyen parányiak vagyunk mi, emberek, és a világ milyen hatalmas. Mintha mindenkinek ismerné a gondolatát, és ő leírja helyette. 

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint