km/óra
  2024.07.19., péntek  •  Emília napja
A korlátozások érvényben maradnak Ausztriában, de kedden kinyithat több mint 14 ezer üzlet

A korlátozások érvényben maradnak Ausztriában, de kedden kinyithat több mint 14 ezer üzlet

Ausztriában keddtől több mint 14 ezer üzlet újra kinyithat - a feltételekről részletesen beszámolunk. (Az élelmiszerboltokra a korábbi rendelkezés nem vonatkozott, ezek nyitva maradtak.) A hatóságok azt remélik, mindez nem rontja le a koronavírus-járvány elleni védekezésben eddig elért eredményeket.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerint az újranyitás sokkal nehezebb feladatot jelent az eddigi korlátozásoknál. Az egészségügynek a lazább feltételek közepette kell alacsonyan tartani az új mgbetegedések számát. Ha valami félresiklik, akkor az eddig elért eredmények is veszélybe kerülnek, idézte a krone.at a minisztert, aki tovább is az egyéni felelősséget hangsúlyozta. "Most mindenkinek a megoldás részévé kell válni", mondta Rudolf Anschober.



14.300 üzlet kinyithat újra április 14-én Ausztriában, az összes bolt 38 százaléka. A szabályozás szerint a 400 négyzetméternél kisebb üzletek árusíthatnak újra. Azonban tilos nagyobb üzletből ekkora részt leválasztani - aki mégis megteszi akár 30 ezer eurós büntetéssel is számolhat. Kinyit valamennyi építőanyag és kertészeti áruház, nemesfém-üzletek, autómosók, gépjármű- és kerákpárszervizek. A vásárlók és az eladóknak arcot és orrot takaró maszkot kell viselniük és legalább 1 méteres távolságot kell tartaniuk. Az is előfordulhat, hogy a boltok maguk külön szabályozzák, hogy hány embert engednek be egyszerre.
 

A nagy üzletláncok közül a C&A 15 kisebb boltját nyitja meg. A Humanic, Shoe4You három üzlete lesz nyitva (Bécs, Krems, Neunkirchen) korlátozott időben. Kinyitja kapuit csaknem 100 Libro-bolt, a Kik 260 egységéből 39-ben lehet vásárolni, a Tchibo/Eduscho üzletekből 80 nyit ki 15-én. Az Ausztriában népszerű Sport-2000 üzletlánc 403 boltjából 140 újra fogadja a vevőveket és 30 Intersport-üzlet is kinyit. 


Egy közvéleménykutatás szerint az osztrákok nagyon vágynak a normál életre. Minden második polgár úgy nyilatkozott, hiányzik neki a bevásárlás. A válaszadók hat százaléka pedig azonnal vásárolna, ha erre lehetősége lenne.


A hotelek, vendéglátóegységek május közepétől lehetnek újra nyitva. Május 1-től nyitva lesz valamennyi üzlet, bevásárlóközpont és fodrászüzlet. Rendezvényeket június 30-ig biztosan nem lehet tartani. A nyári szabályozásokról április végén döntenek.

Az érettségit és a szakvizsgákat különleges szabályozás szerint tartják meg.


A korlátozások könnyítéséről itt írtunk korábban. 


Így áll most Ausztria a koronavírus-járványban - hétfői adatok
 


Folytatódott az igazolt koronavírus-fertőzöttek számának csökkenése Ausztriában: 239 fővel, vagyis 3,6 százalékkal vannak kevesebben az előző napihoz képest, így jelenleg 6369 fertőzöttet tartanak nyilván az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.


Ausztriában húsvét hétfőig 14 080 ember koronavírustesztje lett pozitív; közülük 7343-an gyógyultak meg és 368-an haltak bele a vírus okozta megbetegedésbe. A betegek közül jelenleg 981-nek az állapota teszi indokolttá a kórházi kezelést; 239-en vannak intenzív osztályon. A tartományok közül továbbra is Tirolban (3292 fő), Alsó-Ausztriában (2343 fő) és Felső-Ausztriában (2111 fő) a legmagasabb a fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 18-an haltak bele a SARS-CoV-2-vírus okozta megbetegedésbe, így egy nap alatt öt százalékkal nőtt az áldozatok száma. A legtöbben Stájerországban (80 fő), Bécsben (75 fő), Tirolban (68 fő) és Alsó-Ausztriában (66 fő) haltak bele a koronavírus okozta megbetegedésbe.
   

A rendőrség jelentése szerint jelentősen csökkent, bár jelenleg is magas még a kijárási korlátozásokat megsértők elleni feljelentések száma. Míg április első hétvégéjén 2300, addig húsvétkor szombaton és vasárnap 1500 esetben tettek feljelentést.

Savaria Fórum 33. évfolyam 26. szám - 2024.07.05.
Savaria Fórum 33. évfolyam 26. szám - 2024.07.05.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
A Körösladányi MEDOSZ Sportkör szerzett foci tulajdonrészt Szombathelyen (javítva)
Abban az ISA-Haladás Kft-ben lett egyszázalékos tulajdonos az NB III-as visszalépését az önkormányzati választások másnapján bejelentő Körös-parti egyesület, amely a csődben lévő Szombathelyi Haladásból vált ki, és az Illés Akadémia felnőtt csapatának versenyeztetéséért jött létre.
Pontosítás: nem az Illés Akadémia lett a Körösladány tulajdonosa, hanem fordítva, a Békés vármegyei szervezet szerzett tulajdonrészt az ISA-Haladás Kft-ben
Pénteki cikkünkben azt írtuk, a felszámolás előtt álló Szombathelyi Haladás Sportszolgáltató kft-től kapott jogon pár hete alakult ISA-Haladás Kft. a június végén bevásárolta magát az önkormányzati választások másnapján az NB III-ból való visszalépését bejelentő Körösladányi MEDOSZ Sportkörbe. Valójában pont fordítva történt: a Körösladányi MSK szerzett tulajdonrészt a ISA-Haladás Kft-ben. Mindenesetre a jogi csavar célja feltehetően az, hogy a Illés Akadémia a körösladányiak jogán, segítségével indulhasson a harmadosztályban.
Készüljön: nagy dugók várhatók ezen a szombathelyi bevezető úton
A GYSEV Zrt. a lakosság türelmét kéri, mert július 15-től a hónap végéig ismét karbantartási munkát végez a Zanati úti aluljáró feletti vasúti hídon, ezért két héten át a Zanati úti aluljáró közúti forgalmát két belső sávra fogják szűkíteni.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Magyarország rendezi a következő EPC-csúcsot
Az Európai Politikai Közösség (EPC) következő csúcstalálkozóját Magyarország rendezi - jelentette be a csütörtökön tartott angliai EPC-csúcs záró sajtóértekezletén Sir Keir Starmer brit miniszterelnök.
Ne érje váratlanul, ha belefut egy-két kósza záporba pénteken és szombaton
Jelentősen változott az előrejelzés szombatra.
Picikét magához tért a forint csütörtök estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
„Boldog vagyok, hogy ismét a Falco sikeréért küzdhetek”
Váradi Benedek, a Falco emblematikus alakja, háromszoros bajnoka, Magyar Kupa-győztese két külföldön töltött év után ismét szombathelyi színekben pattogtat. A sárga-feketék saját nevelésű játékosa az előző idényben lengyel bajnok lett a Trefl Sopot együttesével, ám úgy érezte, szeretne hazatérni. A magyar válogatott kiválóság döntéséről, valamint a Litvániában és Lengyelországban eltöltött időszakról is mesélt nekünk.
Orbán: az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia
A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia, hanem egy stratégiai autonómia jegyében – és ezt éltetjük itt egyfolytában – egy saját, európai megközelítés kellene – közölte az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozójára érkező Orbán Viktor csütörtökön az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban.