km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
A kommunizmus áldozataira emlékezett a városvezetés

A kommunizmus áldozataira emlékezett a városvezetés

A Király utca 14. előtt hajtottak főt és koszorúztak, annál az épületnél, a volt ÁVH-székháznál, ahol a kommunista diktatúra idején az Államvédelmi Hatóság kegyetlenül megkínozta a rendszeridegennek bélyegzetteket. 

Február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.

A Parlament 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, azóta a mindenkori városvezetés Szombathelyen is rendszeresen megemlékezik az áldozatokról. 

Nem volt ez másképp idén sem, dr. Nemény András polgármester, dr. László Győző alpolgármester Tóth Kálmán, Németh Ákos és Putz Attila képviselők társaságában koszorúzott a Király utca 14. előtt - annál az épületnél, ahol a kommunista diktatúra idején az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) megkínozta a rendszeridegennek bélyegzetteket. 

Becslések és levéltári kutatások szerint 100 millióra tehető azok száma világszerte, akiket megölt, megkínzott, ellehetelenített a kommunista diktatúra. 

Fotó: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó cikkek
Filmvetítés és koszorúzás a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Filmvetítés és koszorúzás a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Az Örök tél című filmet vetítik február 25-én, kedden délután fél hatkor a szombathelyi Savaria Moziban a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A megemlékezés a Király utcában zárul, írja a szervező Honderű Asztaltársaság.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Szombathelyen
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Szombathelyen
A kommunizmus áldozataira emlékeztek kedden este civil szervezetek Szombathelyen. A Honderű Asztaltársaság kezdeményezésére több éves hagyomány már, hogy február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megkoszorúzzák a Király utcában, az egykori ÁVH-székházon elhelyezett emléktáblát.
Fejet hajtottak a kommunizmus áldozatai előtt
Fejet hajtottak a kommunizmus áldozatai előtt
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.