km/óra
  2021.05.08., szombat  •  Mihály napja
A harmadik hullám sem húzta le a használtautó-piacot

A harmadik hullám sem húzta le a használtautó-piacot

Az Opel Astra volt március slágere.

 

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon mintegy 58 500 személygépkocsi cserélt gazdát márciusban – olvasható a Jóautók.hu közleményében. Ez az érték hat százalékkal marad el a februári 62 200-as volumentől. Mint írták, bár az első negyedév forgalma 4,2 százalékkal marad el a tavaly ilyenkor mért szinttől, az oldal várakozása szerint az idei év végére a 2019-ben elért csúcs, 808 ezer adásvétel közelébe térhet vissza a használtautó-piac forgalma.

 

Bár a március 8-án bevezetett szigorítások a járműforgalmazó kereskedőket nem kötelezték zárva tartásra, az intézkedések hatására visszaesett a kereskedéseket felkereső érdeklődők száma, ami az értékesítések számában is jól tükröződik – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Az április 8-án megkezdett fokozatos enyhítések hatására azonban a mostani kisebb mélypontról a havi forgalom gyorsan visszaállhat a havi 65-70 ezres szintre.”

 

A hazai használtautó-piacon a legnépszerűbb modell az első negyedévben is az Opel Astra volt, csaknem 10 900 példány cserélt gazdát az időszak során. A Suzuki Swift áll a második helyen 9 000 adásvétellel. A sorban a Ford Focus következik, ebből a modellből 5 200-at írtak át az elmúlt három hónap során. A Volkswagen Passat és Golf jelenleg holtversenyben állnak a negyedik és ötödik helyen: mindkét modellből kicsivel több, mint 4 900 került új tulajdonoshoz.

 

A belföldi használtautó-piacra a koronavírus viszonylag kis hatást gyakorolt: míg a járványhelyzet által érintett elmúlt 12 hónapban az újautó-piac 18,4 százalékkal, a használtautó-import pedig 20,2 százalékkal esett vissza az azt megelőző éves időszakhoz képest, addig a hazai használt autók adásvétele mindössze 3,4 százalékkal maradt el a korábbi értéktől. Ennek több oka is van: egyrészt a határok lezárása nyomán visszaeső használtautó-behozatal helyett a vevők egy része a hazai kínálat felé fordult. Másrészt a tömegközlekedéstől való tartózkodás megnövelte az igényt az olcsó második autók iránt, és ez a pótlólagos kereslet szintén a használtautó-piacon csapódott le.

kapcsolódó cikkek
Harmadával drágultak a használt autók
Harmadával drágultak a használt autók
A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.
címkék
kapcsolódó cikkek
Harmadával drágultak a használt autók
Harmadával drágultak a használt autók
A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu.
Savaria Fórum 30. évfolyam 16. szám - 2021.04.30.
Savaria Fórum 30. évfolyam 16. szám - 2021.04.30.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Több halálos áldozata van a Celldömölk és Mersevát közötti buszbalesetnek (frissítve)
Az elsődleges információk alapján személyautó és utasokat szállító autóbusz ütközött a 834-es úton Celldömölk és Mersevát között.
Maruzsa: minden készen áll az érettségi vizsgák megkezdésére
Minden készen áll ahhoz, hogy hétfőn elkezdődjenek az érettségi vizsgák, a kormány döntése értelmében néhány kivétellel csak írásbeli vizsgák lesznek az egészségügyi óvintézkedések betartásával - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
26 új fertőzött Vasban, 1219 Magyarországon, 106-an meghaltak
1219 az új fertőzött, elhunyt 106 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 22.772-ről 22.798-ra nőtt.
Koronavírus: május 19-én nyit Ausztria, újra lehet étterembe, szállodába menni
Az újranyitás időpontjáról és módjáról tanácskozott tartományi vezetőkkel és szociális partnerekkel pénteken a kormány. Ezt követően Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy május 19-én nyithatnak újra a vendéglátóegységek és a turisztikai szolgáltatók. Az iskolákban május 17-től folytatódhat a jelenléti oktatás, olvasható az orf.at-n.
Covid19-igazolvány: oltással vagy ingyenesen végzett tesztekkel lehet majd utazni az EU-n belül?
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta kiinduló álláspontját a járvány ideje alatt Európában szabad mozgást biztosító igazolványról szóló tárgyalásokra. A képviselők egyetértettek, hogy a bizottsági javaslatban szereplő „digitális zöldigazolvány" helyett „Covid19-igazolványnak" nevezett okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben.
legfrissebbek
Megyei I. osztály: mindhárom dobogós nyerni tudott
A Sárvár a Lukácsháza, a Vép a Celldömölk otthonából vitte el a három pontot. A Király SE kiszakított a gólzsákot és egy híján egy tucat gólt szerezve nyert a Szarvaskend ellen. A Körmend egygólos sikert aratott a Csepreggel szemben a Jánosháza pedig a hét mérkőzés óta veretlen Büköt győzte le.
Szlovéniában hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei
Szlovéniában hétfőtől az egész ország területén kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei - közölte a helyi sajtó szombaton, a kormány legújabb rendeletére hivatkozva.
György István: hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak időpontot oltásra a 16-18 év közöttiek
A 16-18 éves regisztráltak számára hétfőn, kedden és szerdán nyílik meg az időpontfoglalás lehetősége a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik a korosztály oltását Pfizer-vakcinával - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton a közmédiának.
Megnyílt a szombathelyi Plazma Pont
Nyújtsd a kezed, és ments életet! Ezzel a mottóval várja a donorokat a most megnyílt szombathelyi Plazma Pont. A vérplazmából számos, szintetikus úton nem előállítható életmentő koncentrátum készül. Az országos hálózatú plazmaszolgálat tavaly az elsők között csatlakozott a Covid-fertőzésből felgyógyultak plazmájának gyűjtéséhez, a Vérellátóval együttműködve pedig véradókat is fogadnának.
Elmarad az idei Joskar-Ola Napok