km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
A gazdákra 1500 milliárdnyi pályázati keret jut idén

A gazdákra 1500 milliárdnyi pályázati keret jut idén

Mintegy 1500 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a gazdák és az élelmiszeripar számára az idén a vidék megerősítése és versenyképességének növelése, valamint a foglalkoztatás bővülése érdekében.

 

A gazdaság-újraindítási akcióterv harmadik ütemében az agrárium kerül a fókuszba, ennek kapcsán Nagy István hétfőn az M1-ben hangsúlyozta: 2021-ben és 2022-ben arra készülnek, hogy rendkívüli mértékű forrást biztosítsanak a megújuló vidékfejlesztéshez, hogy az újraindításnak hosszú távú hatásai legyenek.
   

Áprilistól meghozzák a döntéseket a 2020-ban meghirdetett fejlesztési pályázatoknál, amelyekkel mintegy 400 milliárd forintnyi forrást ítélnek oda, ebből a tervek szerint az állattenyésztési ágazat számára csaknem 300 milliárd forint, az üveg- és hűtőházfejlesztésekre 80 milliárd forint juthat. Emellett jelenleg is rendelkezésre állnak az öntözési, erdészeti és a mezőgazdasági kisüzemeket segítő pályázatok, ezeknek köszönhetően a miniszter szerint hatalmas lendülettel indulhat a hazai agrárium.
   

Kitért arra, hogy az ágazatban elbocsátások nem történtek, a beruházási kedv töretlen, még új piaci lehetőségek is nyíltak a koronavírus okozta nehéz helyzetben. "Tehát jókor, jó időben jött az a támogatás, amely kifejezetten célzott is volt, és célba is talált" - mondta a miniszter.
   

Nagy István szerint megerősödött az agrárium és ütésállóvá is vált, hiszen nemcsak a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie, hanem más betegségekkel is, például a madárinfluenzával, sertéspestissel, sőt a pánikvásárlással is, de szavai szerint sikeresen helyt tudott állni. (MTI)

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.