km/óra
  2024.05.25., szombat  •  Orbán napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
A 11-es Huszár úton folytatódott az utcatakarítás

A 11-es Huszár úton folytatódott az utcatakarítás

A 11-es Huszár út 90-110-es házak közötti tömbbelsőben folytatódott a héten a városi utcatakarítás. Amint azt Bokányi Adrienntől, a körzet képviselőjétől megtudtuk: a csatornákat is átmosták a területen.

- A 11-es Huszár úton két napon, két ütemben, kedden és ma tudják a Szova és a Szompark munkatársai megújítani és megtisztítani a tömbbelső parkolóit és zöldfelületeit. Nagyon örülök, hogy minden évben újabb helyszíneket tudunk bevonni a 2-es számú választókörzetben az utcatakarításba. Tavasszal az Éhen Gyula téren és a Stromfeld lakótelepen dolgoztak a városi cégek munkatársai, most ez a terület, illetve majd a Vörösmarty utca 31. mögötti tömbbelső tisztul meg - mondta Bokányi Adrienn, aki hozzátette: ezúttal is a közterület-felügyelet munkatársai biztosítják a helyszínt.

- Jelenleg is zajlik a parkolóhelyek felfestése, a betonozott felületek megtisztítása, a fák, cserjék metszése. Alvállalkozó bevonásával átmosattuk a csatornákat, ez korábban problémát okozott itt. Elképzelhető, hogy a jövőben lesz olyan csatornaszakasz, amelyt ki kell majd cserélnünk, hogy teljes egészében elfolyhasson a csapadékvíz – zárta szavait Bokányi Adrienn.

(Fotó: Nagy Jácint)

kapcsolódó galéria
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hankó Balázs: egyre vonzóképesebb a megújult magyar felsőoktatás
Egyre vonzóképesebb, egyre attraktívabb a megújult magyar felsőoktatás - hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős államtitkára Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján, szombaton.
Ha jövő héten IC-vel készült Budapestre, ennek nem fog örülni
Vonatok helyett pótlóbuszok járnak hétfőtől Szombathely és Csorna között, pályakarbantartási munkák miatt.
Megtisztult a Stromfeld lakótelep első két félköríve is
A SZOVA Nonprofit Zrt., a Szompark Kft. és a Közterület-felügyelet korábbra tervezte, de a csapadékos időjárás miatt végül csak most tudták elvégezni a Stromfeld lakótelep első két félkörívének komplex takarítását.
Fejtetőn állt meg egy Mazda pick-up a 84-esen Rábapatynál
A kocsi szombat hajnalban a 84-es főúton Rábapaty határában egy jobbra ívelő kanyarban egyenesen haladt tovább, a menetirány szerinti bal oldalon letért az útról, majd az árkon áthajtva villanyoszlopnak ütközött és felborult. A Mazdában ketten utaztak, a sofőr és az utas is megsérült.
Plakátügy: új eljárás jön az Alkotmánybíróság döntése nyomán
Az úgynevezett plakátügyben a Kúria korábban megállapította: nem végzett választási tevékenységet az AGORA-Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft., valamint két másik önkormányzati cég, a SZOVA NZrt. és a Vásárcsarnok sem a városi identitáskampányhoz kapcsolódó hirdetési plakátok kihelyezésével. A Fidesz-KDNP a döntés ellen alkotmányjogi panaszt nyújtott be, amit az Alkotmánybíróság (AB) megalapozottnak talált, és a Kúria végzését megsemmisítette. A folytatásban ismét a Kúria elé kerül az ügy, a testületnek újra kell tárgyalnia a felülvizsgálati kérelmet.