km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Újabb három ittas sofőr rendőrkézen

Újabb három ittas sofőr rendőrkézen

Az elmúlt 24 órában két balesetről érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, írja a police.hu.

Az összesítőből kiderül: "Az elmúlt 24 órában az egyenruhások három, olyan járművezetőt is igazoltattak, aki szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé. Egy gyöngyösfalui sofőrt Gencsapátiban, egy helyi férfit Sárváron és egy helyi gépkocsivezetőt Kőszegen igazoltattak a rendőrök. A sofőrökkel szemben pozitív értéket mutatott az alkoholteszter, ezért velük szemben további mintavételre is sor került. A férfiak ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult az illetékes rendőrkapitányságokon.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. február 7-án 5 óra és 2023. február 8-án 5 óra közötti időben személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Két, anyagi kárral végződött balesetnél intézkedtek a rendőrök."

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nem avatkozik be a kormány, elégedettek az üzemanyag árával
Lejárt kéthetes határidő, amit április végén a kormány az üzemanyagkereskedőknek adott arra, hogy csökkentsék az áraikat. A szerdai kormányülés után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy mivel a kereskedők önként eleget tettek a kérésnek, a csökkentésekkel elértük a szomszédos országok átlagát, így nincs szükség állami beavatkozásra.
Fut a város! – szombaton lesz a városi futóverseny
Szombaton, azaz május 11-én ismét Fut a Város! Szombathelyen. A városi futóversenyre az eddiginél nagyobb számban jelentkeztek a sportolni vágyó szombathelyiek. A városban útlezárásokra is kell számítani!