km/óra
  2023.06.07., szerda  •  Róbert napja
Dacia

Fiatalok

Megkaptuk az első információkat a magyarérettségiről
Megkaptuk az első információkat a magyarérettségiről
Könyvek, sport és egészségügy a feladatok témái között. A vizsga második részében Fekete István-novella, illetve Arany János és Tóth Árpád művei között lehetett választani.
Három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a Diákhitel Pluszt
Három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a Diákhitel Pluszt
A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Diákhitel: eladósodás vagy lehetőség?
Diákhitel: eladósodás vagy lehetőség?
Kényes kérdés, viszont aktuális is. Májustól minden felsőoktatásban résztvevő hallgató elgondolhat rajta, hogy vegyen-e fel diákhitelt, hiszen ennyire kedvező feltételek még sosem álltak rendelkezésre.
Családok karácsonyát szépíti meg a Karitász
Családok karácsonyát szépíti meg a Karitász
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász közel harminc éve dolgozik azon, hogy segítsen a rászorulóknak. Karácsonyi gyűjtőakcióik több száz családnak csalnak mosolyt az arcára a csodák ünnepén.
Fölszállott a páva 2019: közönségszavazatokkal döntős a Vasi Kislegényczéh!
Fölszállott a páva 2019: közönségszavazatokkal döntős a Vasi Kislegényczéh!
A pénteki, második középdöntő újabb öt továbbjutójával összeállt a Fölszállott a páva idei gyerekévadának döntős mezőnye. A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség. Szabadkártyával a Vasi Kislegényczéht (Szombathely) juttatta döntőbe a publikum.
Vasi Kislegényczéh: karnyújtásnyira a döntő - Ön is segíthet a szavazatával a néptáncosoknak!
Vasi Kislegényczéh: karnyújtásnyira a döntő - Ön is segíthet a szavazatával a néptáncosoknak!
A december 6-i középdöntőből a közönség is továbbjuttathatja a szombathelyi néptáncosokat – szavazatával ön is segíthet jövő pénteken,
Költészet élőszóban: a Savaria Slam Poetry estje a Sportházban
Költészet élőszóban: a Savaria Slam Poetry estje a Sportházban
Nemrég tartotta őszi félévének harmadik estjét a Savaria Slam Poetry az AGORA Savaria Művelődési- és Sportház aulájában, ahova ezúttal is nagy számban érkeztek az érdeklődők minden korosztályból. A téma a kétely volt. 
Leforgattad a Blair Witchet a Parkredőben? Nevezd be a Szombathelyi Diák Filmnapra!
Leforgattad a Blair Witchet a Parkredőben? Nevezd be a Szombathelyi Diák Filmnapra!
A MOKA Produkció, azaz a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium mozgókép- és animáció-készítő szakja filmes versenyt és szakmai napot szervez szombathelyi és Vas megyei diákfilmesek és érdeklődők számára.
Mini Karnevál: idén is felvonultak a gyermekek a Kalandvárban
Mini Karnevál: idén is felvonultak a gyermekek a Kalandvárban
Idén ismét megrendezték a gyermekek birodalmában, a Kalandvárban a Mini Karnevált. Ezúttal is a legkisebbek vonulhattak fel, a huszárok felvezetésével.
AlteRába 2019: jubilál az ország legnagyobb kerti partija a körmendi Rába-parton
AlteRába 2019: jubilál az ország legnagyobb kerti partija a körmendi Rába-parton
Rengeteg szülinapi meglepetéssel és soha nem látott mennyiségű  ajándékkal készülnek a szervezők a 10. AlteRába Fesztiválra, amelyet  július 9. és 13. között rendeznek meg a körmendi Rába Szabadidőcentrumban. Az ünnepi programsorozaton idén visszatér a nagy sikerű Dívák Napja, a hétvége pedig a rockzene kedvelőié lesz.
Rakéták, dalok, csillagok: Szent Iván-éji tűzijáték Kendik Péter zongorakíséretével
Rakéták, dalok, csillagok: Szent Iván-éji tűzijáték Kendik Péter zongorakíséretével
A szombathelyi Szent Iván-éjen idén sem maradt el a hagyományos tűzijáték, noha a kora este érkező vihar miatt veszélybe kerültek a programok. Végül a koncerteket is megtartották, ezután pedig következett a látványos effektekkel és robbanásokkal teli show.
Segített az Ocho Macho csokimágiája: megtartották a Szent Iván-éj koncertjeit szombat este
Segített az Ocho Macho csokimágiája: megtartották a Szent Iván-éj koncertjeit szombat este
Sok esély nem látszott rá, hogy sikerül megtartani a Szent Iván-éj szombat esti programjait Szombathelyen, de aztán az égiek megkönyörültek a nézőkön, és az esti koncertekre elállt az eső.
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
programajánló
1-20   21-40   41-60   61-80