km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Ütötték egymást, s a három gyermeket is bántalmazták, terrorban tartották egy Vas megyei faluban

Ütötték egymást, s a három gyermeket is bántalmazták, terrorban tartották egy Vas megyei faluban

Kiskorú gyermekeiket veszélyeztető szülőket ítélt el a bíróság, olvasható az ügyészség közleményében.

 

A vádlottak mintegy 12 éve élettársak, egy Vas megyei faluban három – két fiú és egy lány - kiskorú gyermeket neveltek, köztük a II. rendű vádlott korábbi élettársi kapcsolatából született gyermeket is. A vádlottak között az együtt töltött évek során párkapcsolati konfliktus alakult ki, kb. a 2016-os év második felétől kezdődően italozó életmódot folytattak, amelynek hatására gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, amelyek gyakran agresszív cselekedetekbe torkollottak, ekkor a vádlottak ütötték egymást és a lakás berendezési tárgyaiban is kárt tettek. A vádlottak veszekedései, agresszív cselekedetei, a verekedések általában a három gyermek előtt zajlottak, magatartásukkal a gyermekek lelki fejlődését veszélyeztették.


Az I. rendű vádlott az ittas állapotban tanúsított agresszív magatartásával legsúlyosabban - az 1 esztendős kora óta - nevelt gyermekét (az idősebb fiút) veszélyeztette. Őt az évek során többször mind szóban, mind tettleg bántalmazta, rendszeresen szidalmazta, azt éreztette vele, hogy nem tartozik a családhoz, gyakran minden ok nélkül megverte. A II. rendű vádlott is állandóan azt éreztette az idősebb fiúval, hogy - mivel ő a jelenlegi párjával, az I. rendű vádlottal nem közös gyermekük -, ezért nem tartozik a családhoz, kevesebbet ér, mint az öccse. A megkülönböztető viselkedés - amellyel a vádlottak a kettő kiskorú fiúgyermek  sértettel szemben viseltettek - a gyermekek öltöztetésében, iskolai felszerelésének vételében, iskolán kívüli szabadidős tevékenységre történő beíratásukban és a szükséges orvosi ellátás biztosításában nyilvánult meg. Így például abban, hogy az idősebb fiúnak nem volt ágyneműje, csak egy törülközője. Anyja az asztmás betegségével kapcsolatban előírt szakorvosi vizsgálatokra nem, vagy csak késve vitte el, továbbá a betegsége kezeléséhez szükséges gyógyszereket sem biztosította megfelelően a részére. A vádlottaknak az idősebb fiúval szembeni bántalmazó, közönyös és elhanyagoló viselkedése a kisebbik fiú jelenlétében zajlottak, amely magatartással a vádlottak az ő lelki, érzelmi fejlődését is veszélyeztették.


A vádlottak legkisebb, közös kiskorú lánygyermeküket is súlyosan elhanyagolták úgy, hogy nem figyeltek oda, nem törődtek a sértett testi fejlődésével, nem táplálták megfelelően, aminek következtében a kislány állandó súlyfejlődési problémákkal küzdött, testi fejlődése átlag alatti volt a gyermek alultápláltsága okán.


A vádlottak veszekedései, verekedései miatt az évek során gyakran került sor rendőri intézkedésre a családnál, így 2019. április 26-án is, amikor éjszaka az I. rendű vádlott a kiskorú gyermekek jelenlétében baltával támadt a II. rendű vádlottra, amely balta a II. rendű vádlott mellett lévő ruhásszekrénybe csapódott. Majd 2019. július 10-én is rendőri intézkedésre került sor a családnál veszekedés miatt, amely alkalommal az I. rendű vádlott fojtogatta a II. rendű vádlottat úgy, hogy a 19 hónapos kislány a II. rendű vádlott kezében volt. Ezen eseteknek is mindhárom kiskorú gyermek tanúja volt. Az éveken keresztül tartó családon belüli erőszak, az érzelmi és fizikális elhanyagolás mindhárom kiskorú gyermek testi, és lelki, érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette.


A Család- és Gyermekjóléti Központ a családdal 2016. szeptember 16. óta állt kapcsolatban, kezdetben gyermekjóléti alapellátás, majd 2018. augusztus 31-től védelembe vétel keretében. A gyermekek jelenleg gyermekotthonban vannak.


A Körmendi Járásbíróság 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésül az I. rendű vádlottat 2 év 6 hónap végrehajtandó, a II. rendű vádlottat 1 év 10 hónap végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre - pártfogó felügyelet elrendelésével - ítélte.  A bíróság elrendelte továbbá az I. rendű vádlott vonatkozásában egy korábbi ügyben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását, mert az I. rendű vádlott az újabb bűncselekményt a felfüggesztés próbaideje alatt követte el. A bíróság a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.


Az ítélet az I. rendű vádlott vonatkozásában nem jogerős, mert az I. rendű vádlott felmentésért, védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, míg a II. rendű vádlott tudomásul vette a döntést.

 

Illusztráció: pixabay.com

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.