km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Király Gábor: az eufória megrázza majd Magyarországot

Király Gábor: az eufória megrázza majd Magyarországot

Az erős csoportellenfelekkel együtt is bízik a magyar labdarúgó-válogatott jó Európa-bajnoki szereplésében Király Gábor, aki a Hertha BSC ex-kapusaként adott interjút a Kickernek.

 

A magyar csapat a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a 2014-es vb-győztes németekkel küzd majd a jövő évre halasztott tornán, előbbi két együttessel Budapesten, utóbbival Münchenben csap össze.
   

"Ezek természetesen nagyon erős ellenfelek. De minden mérkőzés 90 percig tart, és még az ilyen neves csapatokkal szemben is lehet meglepetést okozni" - fogalmazott a tavaly visszavonult hálóőr, aki Dzsudzsák Balázzsal holtversenyben, 108 szerepléssel válogatottsági rekorder Magyarországon.
     

A 44 éves sportember emlékeztetett a 2016-os, franciaországi Eb-re, amelyen a magyarok - vele a kapuban - csoportelsőként zártak abban a négyesben, amelyben ott voltak a portugálok, az osztrákok és az izlandiak. Szerinte most az is segíteni fogja a nemzeti együttest, hogy részben hazai pályán játszhat.
   

"Az eufória megrázza majd Magyarországot" - jósolta, hozzátéve: nagyon reméli, hogy addigra vége lesz a pandémiának, és a szurkolók támogatásával "sok minden megtörténhet". A magyar válogatott azzal biztosította a helyét a kontinensviadalon, hogy csütörtökön 2-1-re legyőzte az izlandi csapatot a pótselejtező döntőjében, a Puskás Arénában.

 

Forrás: Kicker, MTI

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.