km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Előkerült a szombathelyi mentőállomás cicája

Előkerült a szombathelyi mentőállomás cicája

Happy enddel zárult az eltűnt cica története, aki hamarosan „igazi” nevet is kap.

Mint arról lapunk is beszámolt, eltűnt a szombathelyi mentőállomás befogadott cicája. Az állatbarátok nem teketóriáztak, rögtön elkezdték megosztani a cica fotóját, hátha segítenek ezzel megtalálni. És úgy tűnik, nem volt hiábavaló a sok megosztás. Kiderült, hogy a Nyugat.hu egyik olvasójánál van, aki történetesen a mentőknél dolgozik.

„Bemászhatott a kocsimba, és mivel itthon van még 10 másik, eddig fel sem tűnt, hogy lett egy új” - írta, és egy fotót is csatolt a macskáról. Majd megnyugtatott mindenkit, hogy nem fog váltságdíjat kérni érte és vissza is viszi a mentőállomásra.

A cica még nyáron bukkant fel a Sugár úti mentőállomás környékén, a mentők pedig nem tétováztak sokáig, úgy döntöttek befogadják. El is vitték állatorvoshoz, így megkapott minden kötelezőséget. A cica most körülbelül öt hónapos, nagy becsben tartják, van nyakörve is, rajta egy QR-kóddal.

Hivatalos neve egyelőre még nincs, decemberig meg szeretnék szavaztatni a szombathelyiekkel. De persze így is szólítgatják különböző neveken, például Cicónak és ROKO-nak is, ami stílszerűen a rohamkocsi szóból ered.

 

CzB

kapcsolódó cikkek
Eltűnt a szombathelyi mentőállomás cicája
Eltűnt a szombathelyi mentőállomás cicája
Nyáron fogadták be az akkor még kölyökmacskát, miután felbukkant a Sugár úton. Nagy becsben tartották, elvitték állatorvoshoz is, megkapott minden kötelezőséget. Most körülbelül öt hónapos, sokan aggódnak érte.
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
Eltűnt a szombathelyi mentőállomás cicája
Eltűnt a szombathelyi mentőállomás cicája
Nyáron fogadták be az akkor még kölyökmacskát, miután felbukkant a Sugár úton. Nagy becsben tartották, elvitték állatorvoshoz is, megkapott minden kötelezőséget. Most körülbelül öt hónapos, sokan aggódnak érte.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.