km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
382: rohamosan gyengül a forint az euróval szemben

382: rohamosan gyengül a forint az euróval szemben

A forint a keddi mélypontot jelentő 379 forint/eurós árfolyamról alig tudott elmozdulni, a reggeli kereskedésben 377,5–377,8 forintos szinten mozgott. Kilenc óra után nem sokkal a 378-as szintet is átlépte az euró ára, fél tíz előtt nem sokkal már 379,75 forintnál járt, ami akkor történelmi mélypontot jelentett.

 

Ezután nagyon kis időre jött némi megnyugvás, és visszatért 379 forint alá, de csak azért, hogy innen fél 10 után már átlépje a 380 forintos szintet, és az újabb történelmi mélypontokat jelentő 380,21, majd 380,85 forintos szintekig emelkedjen. A kereskedésben ezután is csak átmeneti volt a megnyugvás, és fél 11 előtt néhány perccel már 381,97 forintos euróár jelentette a még újabb történelmi mélypontot.

 

Nem sokkal dél előtt már át is lépte a 382-es szintet az euró ára, és az új történelmi csúcs 382,3 forintos euró. Ez azt jelenti, hogy a forint, amely múlt hét közepén még 355 forint/eurós szinten volt, egy hét alatt több mint 7 százlaékot gyengült.

 

Nemcsak a forint gyengül azonban, hanem a térség más devizái is. A lengyel jegybank hivatalosan be is jelentette, hogy kedden interveniált a devizapiacon, vagyis złotyt vettek a devizatartalékból, hogy védeni próbálja a 4,8-as szintet az euróval szemben – írja a Portfolio.hu. A lap megjegyzi: mivel a magyar központi bank ilyen jellegű lépésekről nem szokott kommunikálni, egyelőre csak arra lehet hagyatkozni, hogy „minden eszközzel készek harcolni”.

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.