km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
122 osztály került karanténba Bécsben a tanév első hetében

122 osztály került karanténba Bécsben a tanév első hetében

A 2021/22-es tanév első hetében 270 tanuló és 39 pedagógus koronavírus-tesztje lett pozitív Bécs iskoláiban. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba. Christoph Wiederkehr oktatási tanáncsnok szerint minden a várakozások szerint alakul, olvasható az orf.at-n.

 

Mint írják, „a bécsi oktatási intézményekben pontosan úgy alakulnak a fertőzésszámok, mint ahogyan az várható volt" – ismertette Christoph Wiederkehr alpolgármester és oktatási tanácsnok az első hét iskolai PCR-tesztjeinek eredményét. 2021. szeptember 2. és 9. között a bécsi oktatási intézményekben kötelezően előírt koronavírus-tesztek 270 diáknál és 39 pedagógusnál mutatták ki a fertőzést. Az óvodákban 19 gyereket és 45 óvópedagógust szűrtek ki. Ez azt jelenti, hogy Bécsben már 122 intézményben került legalább egy osztály két hétre karanténba, és 21 óvodában is be kellett zárni csoportokat. Két óvodát pedig egy az egyben bezártak koronavírus-fertőzöttek miatt.


Bécsben egyébként nagyon szigorúak a karanténszabályok. Tíz év alattiak esetében az egész osztály tíz napra karanténba kerül, ha bármelyik gyerek tesztje pozitív lesz, és csak ezt követően térhetnek vissza – negatív teszt birtokában – az iskolába - fogalmaznak. Egyes esetekben a hivatal azonban másképp is dönthet. Mivel a beoltott tanulók továbbra is járhatnak iskolába, Wiederkehr az oltás felvételére buzdít minden 12 év felettit. Ennek megkönnyítésére előre meghatározott napokon oltóbuszok állomásoznak Bécs ötven legnagyobb oktatási intézményénél. Ezeknél nemcsak a diákokat, de a tanárokat és a szülőket is beoltják, ha kérik. A fővárosban a 12-15 éves korosztály 30 százaléka, a 16-19 éveseknek pedig 50 százaléka kapta meg eddig legalább az első koronavírus elleni oltását.

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.