km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Haladás: zárt kapus felkészülési mérkőzésen egygólos vereség a ZTE ellen

Haladás: zárt kapus felkészülési mérkőzésen egygólos vereség a ZTE ellen

A válogatott Európa-bajnoki pótselejtezője, valamint a Nemzetek Ligája küzdelmei miatt ezúttal edzőmérkőzésen lépett pályára Mátyus János együttese. Az ellenfél az NB I-es Zalaegerszeg együttese volt.

 

Szombathelyi Haladás-ZTE 1-2 (0-1). -  Szombathely, felkészülési-mérkőzés, zárt kapuk mögött.

Haladás: Verpecz (Simon B., 46.) – Tóth D. (Farkas, 54.), Mocsi, Devecseri, Bosnjak (Doktorics, 35.) –  Horváth O., Kiss B., Csilus, Holdampf – Jancsó (Schuszter, 46.) - Tóth B. (Tóth M., 46.).

Edző: Mátyus János.

ZTE: Gyurján (Köcse, 53.) – Szalai, Szépe, Bobál D. (Zivko, 60.), Bedi (Semedo, 60.)– Sankovic (Lesjak, 46.), Tajti (Kun, 60.), Vass (Favorov, 60.) – Koszta, Dragóner (Zimonyi, 46.), Kovács B.

Edző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Farkas 89., ill. Koszta 33., Kun 63.

 

A klub honlapjának összefoglalója szerint jól indult a mérkőzés a szombathelyiek számára, a 6. percben pedig akár meg is szerezhették volna a vezetést: Előbb Tóth Barna öt méteres, majd pár másodperccel később Jancsó 11 méteres próbálkozásánál kellett nagyot védenie a korábban Szombathelyen játszó Gyurjánnak.. A 20. percben Horváth Olivér ment el a bal szélen, de 14 méteres, bal sarokra tartó próbálkozását is védte Gyurján. A játékost a Haladás irányította, az NB I-es zalaegerszegiek inkább kontrákból veszélyeztettek. A 33. percben ennek ellenére a vendégcsapat szerzett vezetést, Kovács Barnabás balról eleresztett lövését Verpecz védte, a kipattanót viszont Koszta egy lépésről a bal sarokba lőtte (0-1). Pár perccel később Rácz 16 méteres, léc alá tartó szabadrúgása csupán centikkel kerülte el a kaput. A 41. percben Rácz bal oldali beadását Tóth Barna a felső lécre fejelte.  

 

A Haladás sok helyzetet dolgozott ki, de értékesíteni ezeket nem sikerült. Az 50. percben gyönyörű bal oldali, Schuszter-Horváth Olivér-Schuszter háromszögelés után utóbbi beadását Rácz 15 méterről, nagy helyzetből fölé bombázta. A zalaiak is próbálkoztak, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. A 63. minutumban mégis megduplázták előnyüket, miután Kun balról, 19 méterről kilőtte a jobb sarkot (0-2). Változatos, jó iramú játék folyt a pályán, a szombathelyiek mentek előre a szépítő gólért. A 82. percben egy kipattanó labdát Farkas lőtt kapura, 19 méterről, de Köcse védett. A 89. percben a sérüléséből visszatérő Farkas Balázs szerzett labdát, majd lerántották a tizenhatoson belül. A büntetőt mögé maga a sértett állt, és magabiztosan értékesítette, így alakult ki az 1-2-es végeredmény.

 

A Haladás következő tétmérkőzésén október 19-én hétfőn az ETO együttesét látja vendégül. 

 

Fotü: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.