Weöres Sándor Színház: „Énis, teis” – mi is?

Koreográfus (mester) és táncosnő (tanítvány) között lejátszódott olyasmi (anno), amiről nem tudjuk pontosan, mi is volt. Jogtalanság? Visszaélés? Abúzus? A hirtelen, egyetlenegyszer fellobbanó – eleinte kölcsönös – vágy a férfi durvaságába torkollott? Megalázásba? Önkénybe?

Annyi bizonyos: másnap a balerina, se szó, se beszéd, otthagyja a premier előtt álló társulatát. (Ő táncolta volna a főszerepet.)

Eltelik tizenhárom év. Immár családosak mindketten. A mester boldog (legalábbis annak látszó) házasságban él. A néhai táncosnő és a férje között nincs összhang (finoman szólva). Párterápiára járnak. Itt derül fény az egykori esetre. A férj – a feleség tudta és beleegyezése nélkül – a sajtó nyilvánossága elé viszi az ügyet. Kéretlenül akar „igazságot” szolgáltatni, vagy ezzel inkább a saját, társkapcsolatra képtelen, alkalmatlan voltát szeretné takargatni. Robban az a bizonyos bomba. „Vérszagra gyűl az éji vad.” (Arany János: A walesi bárdok) A néző pedig próbálja emésztgetni a – nem minden vetületében tűpontos – tanmese tanulságait.

Szerencsénkre a pazar színészek hús-vér jellemeket képesek megjeleníteni. A táncosnő szerepében a fantasztikus Csonka Szilvia azt a folyamatot is érzékelteti, hogy egy társat miként lehet megvezetni. Aztán csak-csak föleszmél: az egykori sérelem(?) szinte eltörpül amellett a presszió (erkölcsi nyomás/kényszer), agresszivitás (erőszakoskodás) mellett, amit a férjétől kell elszenvednie. Aki, meglehet: skizofrén/elmebeteg. A remek Némedi Árpád félelmetesen „hozza ezt”. A szintén kiváló Horváth Ákos a koreográfus, családapa. Látszólag higgadt, nyugodt marad. Miközben őrlődik. A nyilvánosság számára nincsen mondandója. Egykori táncosnője számára lenne. Ám a férj elzárja tőle meg a külvilágtól. Nem érti, mi ez az egész a próbateremben egykor átéltek miatt. Ízekre szedik. Megsemmisítik. (Ki ne emlékezne Marton Lászlónak, a Vígszínház néhai igazgatójának/főrendezőjének az esetére?)

A csodálatos Bálint Éva feleségként elsőrangú. Azt is megmutatja, a környezet „satuja” miként deformál/hat/ja az embert. A mindig hiteles jellemszíneket használó Kelemen Zoltán bulvár újságíróként/rovatvezetőként viszolyogtató. Kit érdekel a gyöp-agyú olvasó? Az olvasottság a „mérce”. A konkurens hírügynökségek megelőzése. Bármi áron. A kitűnő Nagy-Bakonyi Boglárka slapaja (szerkesztőségi gyakornoka) a megfelelés kényszerének a foglya. De mi van akkor, amikor őt terrorizálja egy férfi (a főnöke)? Az ügyvéd bőrébe a mindig megbízható Szabó Róbert Endre bújt. A Göttinger Pál rendezte Énis, teis elvitathatatlan érdeme: kérdések feszegetik a bensőnket.

Szenkovits Péter
Fotó: Weöres Sándor Színház/Mészáros Zsolt