km/óra
  2024.02.24., szombat  •  Szőkőnap napja
Világbajnok a magyar vitorlázó csapat

Világbajnok a magyar vitorlázó csapat

Nagyszerű teljesítménnyel, a döntőt gyakorlatilag végig kontrollálva a Berecz Zsombor vezette magyar együttes győzött a Star Sailors League Gold Cup elnevezésű versenyen, amely a vitorlázók csapat-világbajnokságának is tekinthető.

A végső helyezések a vasárnapi fináléban dőltek el, melyben a magyar hajó szinte végig vezetett és - a verseny honlapja szerint - az olaszokat, a hollandokat, valamint a spanyolokat megelőzve végzett az élen. Ezzel a magyar vitorlázás egyik legnagyobb sikerét aratta.

Már a legjobb nyolc között a magyar volt az egyetlen olyan egység, amely tengerrel nem rendelkező országból érkezett. A szombati elődöntőből az új-zélandiakat és a franciákat megelőzve, a spanyolok mögött másodikként jutott tovább a döntőbe.

A Kanári-szigeteken rendezett eseményen a Sámánok elnevezésű együttes a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelembe, amely 56 nemzet csapatával indult. Minden résztvevő ugyanolyan SSL 47-es hajóval szállt vízre.

A magyar csapat kapitánya a tokiói olimpián Finndingiben ezüstérmes Berecz Zsombor volt.

 A csapat teljes névsora:
Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor

 

Fotó: SSL Gold Cup Facebook

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
tematikus oldalak