km/óra
  2024.05.25., szombat  •  Orbán napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Vidám dallamok csalogatják Kőszeg szívébe a zene szerelmeseit

Vidám dallamok csalogatják Kőszeg szívébe a zene szerelmeseit

Kellemes dallamok csendültek fel péntek este Kőszeg impozáns Fő terén, sokak nagy örömére. Az első alkalommal a 154 éves kőszegi fúvósok léptek fel.

 

Németh Balázs, Kőszeg város Fúvós Zenekarának elnöke az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy igyekeznek egy tág repertoárt játszani, tehát megszólítják a fiatalokat a modernebb rockosabb, poposabb zenével és indulókkal, de ugyanúgy szólnak ezek a dallamok az idősebb korosztálynak is.

 

Augusztus végéig lesznek Zenés nyári estek, amit a Natúrpark kézműves foglalkozásokkal színesít. A tízéves program igazi összefogásnak köszönhetően folytatódik.


Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója hozzátette, hogy idén, egyrészt a Várszínház anyagi forrásaiból, másrészt Kőszeg város önkormányzata úgy gondolta, hogy a már beszedett teraszpénzt, a beszedett bérleti díjakat mind arra használja fel, hogy ezt a rendezvénysorozatot támogassa.


A zenés nyári estek programsorozatában minden hétvégén este hét és kilenc óra közt várják muzsikával a Kőszegre látogatókat.

 


 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Vármegyei I. osztály: lezárult a bajnokság, a Királyé lett az ezüstérem a Haladás mögött, a harmadik helyet a Vép szerezte meg
A Sárvár a hatalmas vihar, jégeső miatt találkozója nagy részét műfüvön játszotta és 0-0-ra végzett a Csákánydoroszlóval, de a Söpte és Szentgotthárd is megosztozott a pontokon. A Haladás gólzáporos mérkőzésen hozta el a három pontot Táplánból, míg a Körmend, a Vasvár és a Szarvaskend egyaránt három gólt szerezve nyert hazai környezetben.
100 százalékos teljesítménnyel nyerte a bajnokságot az SZKKA
Az NB/I B-s kézibajnokság zárófordulójában az Orosházát is legyőzte Vida Gergő együttese, amely mind a 30 bajnokiját megnyerte.
Hankó Balázs: egyre vonzóképesebb a megújult magyar felsőoktatás
Egyre vonzóképesebb, egyre attraktívabb a megújult magyar felsőoktatás - hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős államtitkára Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján, szombaton.
Ha jövő héten IC-vel készült Budapestre, ennek nem fog örülni
Vonatok helyett pótlóbuszok járnak hétfőtől Szombathely és Csorna között, pályakarbantartási munkák miatt.
Megtisztult a Stromfeld lakótelep első két félköríve is
A SZOVA Nonprofit Zrt., a Szompark Kft. és a Közterület-felügyelet korábbra tervezte, de a csapadékos időjárás miatt végül csak most tudták elvégezni a Stromfeld lakótelep első két félkörívének komplex takarítását.