km/óra
  2023.06.02., péntek  •  Kármen, Anita napja
Sárga Zebra
Vádat emeltek a sofőr ellen

Vádat emeltek a sofőr ellen

Vádat emelt a bíróság a sofőr ellen, aki 2021 októberében elütött egy motorost Szombathelyen. A halálos baleset helyszínén megváltoztatták a közlekedési szabályokat, azóta nem is történt baleset az úgynevezett praktikeres kereszteződésben. A másik veszélyes csomóponton traffipax doboz működik, de a város szerint a hosszú távú megoldás az M86-os vépi szakaszának megépítése lenne.

Az aszfaltra zuhant a motor, egy kocsi kanyarodott ki elé a szombathelyi kereszteződésben 2021 októberében. A Rozsnyó utcából akart balra kanyarodni egy autós, a sofőr pedig nem vette észre időben a 86-oson közlekedő kétkerekűt. A motoros a helyszínen elhunyt. A kocsit vezető ötvenes férfi ellen néhány napja emelt vádat a bíróság. Ez volt az a baleset, amely után az önkormányzat megváltoztatta ebben a kereszteződésben a KRESZ-t.

Tóth Kálmán, az önkormányzat városstratégiai bizottságának elnöke így vélekedett:  
- Most már tilos balra kanyarodni, és ezzel úgy érzem, hogy kivettük a méregfogát a történetnek, a rendőrségtől azt az információt kaptam, hogy nem volt azóta ott baleset – fogalmazott Tóth Kálmán.
A 86-os út egy másik kereszteződése is veszélyes. Ebben nem lehet ilyen egyértelmű hatékonysággal kezelni a helyzetet.
Böröcz Miklós Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei igazgatója így látja a kérdést:

- A Rozsnyó utca kezelője a város, megszüntette a balra fordulás lehetőségét, velünk egyeztetve, ehhez a mi kezelői hozzájárulásunk is kellett, a Csaba utca és a 86-os és 87-es közös szakaszának kereszteződésében pedig szintén felmerült ennek a lehetősége, de ez sem jelentett volna jó megoldást – emelte ki Böröcz Miklós, majd hozzátette: ez további problémákat okozhat. A csomópont átépítése lehetne csak megoldás - mondta a szakember.

Egyelőre 2017 óta 70 km/h-s sebességkorlátozás betartásával csökkentik a veszélyhezetet. Egy  traffipax doboz is ezért került ide.
- Nagyon komoly ennek a szakasznak a terheltsége, hiszen az ipari park egyik kivezető útja, itt tehát nem lehetett megtiltani a balra kanyarodást. Ugyanakkor tisztában vagyunk, hogy veszélyes a helyzet, ezért is bízunk abban, hogy a közelmúltban kihelyezett traffipax doboz visszatartó erővel bír majd. Az országos tervek között szerepel, hogy az M86-os megépül majd Vép felé, Balogunyom irányába, ezáltal ezen a szakaszon kisebb lesz a forgalom. A körforgalom építése százmilliós költség lenne, ezt most nem engedheti meg magának a város – fogalmazott Tóth Kálmán.

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Nem látta a szemből érkező Volvót a Suzuki vezetője
Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett balesethez Szombathelyen. Az okozó nem tudja megmagyarázni magának sem, hogy mi történt az ütközés előtti másodpercben - írja a 112press.
legfrissebbek
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Egy balra kanyarodni szándékozó jármű vezetője erősen fékezett, emiatt a mögötte érkezőknek is bele kellett taposnia a fékbe. Először a sorban harmadik autónak koccant egy jármű, amibe ezután belehajtott egy másik - írja a 112press.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
"Intézetis" kisfiúkat csalt otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint a 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök fogtak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Szexet ajánlott egy apácának és egy kiskorúnak Budaörsön
Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly májusban szexet ajánlott egy apácának, novemberben pedig egy kiskorút próbált rávenni közösülésre Budaörsön - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Továbbra is gőzerővel dolgozik az út menti területek kaszálásán a Magyar Közút, fokozott figyelmet kérnek
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén a szokásosnál is nagyobb energiát fektet az út menti növényzet kaszálási munkálataira az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásának köszönhetően.