km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Üzletszerűen vesztegettek meg egészségügyi dolgozókat temetkezési vállalkozások

Üzletszerűen vesztegettek meg egészségügyi dolgozókat temetkezési vállalkozások

Számtalan esetben fizettek le temetkezési vállalkozások egészségügyi dolgozókat, az ügyben hat emberrel szemben folyik eljárás - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

 

A tájékoztatás szerint az egészségügyi dolgozók a pénzért cserébe a temetkezéssel foglalkozó cég ügyintézési folyamatait jóval kedvezőbb feltételek mellett folytatták le. A halottkezelési dokumentációkat a szokottnál kedvezőbben ütemezték, azáltal, hogy az elhunytak hűtési idejét csökkentették.


November 22-én a bűncselekménnyel kapcsolatban vizsgált emberek lakásain és munkahelyein kutatást tartottak a rendőrök, és a bizonyításhoz szükséges eszközöket foglaltak le, további információkat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg - ismertette a rendőrség.


A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a nyomozók hat embert előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, közülük egy férfit őrizetbe vettek.


A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya két emberrel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása, míg négyükkel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt folytat eljárást. (MTI)

 

Illusztráció: pixabay.com

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett vízi közmű hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.
Négy évet is várhat, aki Szombathelyen szeretne térdprotézis műtétet
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint van olyan beteg a szombathelyi Markusovszky kórház várólistáján, aki csak 2028 októberére kapott időpontot térdprotézis operációra, derült ki az RTL riportjából.
Az M86-os autóút felhajtóján fordult vissza és indult szembe a forgalommal a Suzuki idős sofőrje
A 112Press.hu olvasója, Kovács Krisztián örökítette meg autója fedélzeti kamerájával, hogy az előtte haladó, idős úr vezette Suzuki a 88-as főút felől, Sárvár irányából érkezve az M86-os felhajtójának végén, ahol a kocsik már rágyorsítanak, hogy felvehessék a pálya 110 km/h-s tempóját, megáll, megfordul, majd elindul a forgalommal szemben.
Újraélesztés világnapja: 24 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen keringésmegállás évente
Az Újraélesztés Világnapjához kapcsolódó nyitórendezvényen számos szombathelyi iskola diákja sajátíthatta el vagy tanulhatta újra az életmentő mellkaskompressziót az AGORA Művelődési és Sportházban. Az egész napos eseményt dr. Nemény András polgármester nyitotta meg.
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
Ma megindult a Szedreskert Bölcsőde műszaki átadás-átvételének folyamata, tájékoztat a déli városrész közösségimédia csoportjában Tóth Kálmán, helyi önkormányzati képviselő.