km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen

Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen

Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.

 

Vizlendvay József bűnügyi osztályvezető elmondta, egy nő maradványai kerültek elő. A holttest helyét egy 21 éves zalaegerszegi férfi mutatta meg, akit korábban poligráffal vizsgáltak.


A férfi elmondása szerint egyik ismerőse tavaly ősszel ásta el élettársa holttestét - tette hozzá.


A helyszíni vizsgálat után pár órával elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, a nő élettársát, és a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatást - közölte Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.


A férfi súlyosan bántalmazta élettársát, aki belehalt sérüléseibe. A gyanúsított a holttestet meggyújtotta, majd a maradványokat egy késsel feldarabolta, és elásta - mondta el Vizlendvay József.


Az áldozat azonosítását szakértő bevonásával végzik.


A nyomozás adatai szerint a két emberölés között nincs kapcsolat, viszont az a 21 éves férfi, aki a most megtalált női holttest helyét megmutatta, az első gyilkossági ügy adatgyűjtése során került képbe. (MTI)

 

 

Fotó: police.hu

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.