km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Új otthonfelújítási programot indít a kormány

Új otthonfelújítási programot indít a kormány

108 milliárd forint keretösszeggel.

Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.

Steiner Attila elmondta, olyan ingatlanokra vehető igénybe a támogatás, amelyek rendelkeznek vezetékes gázzal, további feltétel az épület életvitelszerű használata.

Az állami program forrásait nyílászárók cseréjére, a melegvizes rendszer korszerűsítésére, épületek hőszigetelésére és gázkazáncserére használhatják az igénylők.

A hitel és a támogatás 50-50 százalékos arányától el lehet térni a járás fejlettségi szintjétől, valamint a pályázó jövedelmi helyzetétől függően, de a vissza nem térítendő összeg nem haladhatja meg a 3,5 millió forintot – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a program egyik célja, hogy a háztartások a beruházással fogyasztásukat a rezsitámogatott sáv alá csökkentsék, és megjegyezte, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően a támogatott felújítással 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Ennek igazoláshoz a beruházás előtt és után is energiatanúsítványt kell készíttetni – mondta.

A lakossági épületenergetikai korszerűsítés összhangban van a kormány azon céljával is, hogy az alacsonyabb energiafelhasználással csökkenjen az ország energiaimport kitettsége és növekedjen energiaszuverenitása – jegyezte meg.

Az MTI kérdésére Steiner Attila elmondta: költségvetési előfinanszírozással valósul meg a program, a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközön (RRF) belül további forrásokat tervez fordítani energiahatékonyságot javító beruházásokra, így a későbbiekben ez kiterjedhet a középületek korszerűsítésére is.

Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy várhatóan 20 ezer családi ház energetikai korszerűsítését teszi lehetővé a program, amelynek részleteit rövidesen közzéteszik. A tervek szerint a pályázatok június elején nyílhatnak meg.

A kamatmentes hitelt nyolc év alatt kell visszafizetni, a pályázaton nyertes családok 26 és 35 ezer forint közötti törlesztőrészletre számíthatnak – fogalmazott az államtitkár. Az energetikai korszerűsítési program finanszírozása a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül folyik majd; a teljes, 108 milliárd forint keretösszeg ötöde vehető igénybe gázkazáncserére. A programnak köszönhetően várhatóan 127 milliárd forint értékű építőipari beruházás valósul meg – tette hozzá.

 

(MTI)

Fotó: Pexels

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.