km/óra
  2024.04.13., szombat  •  Ida napja
Teljesen befejeződött a 87-es út fejlesztése Kőszegnél, a magyar-osztrák határnál

Teljesen befejeződött a 87-es út fejlesztése Kőszegnél, a magyar-osztrák határnál

Befejeződött a 87-es út Kőszeget és az ausztriai Rőtfalvát (Rattersdorf) új nyomvonalon összekötő szakaszának építése, a kivitelezés mintegy 1,5 milliárd forintból valósult meg - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden az MTI-vel.

 

A fejlesztés részeként magyar oldalon 625 méteren új nyomvonalon épült út, 200 méteren pedig a meglévő 87-es utat újították fel.  A 87-es úton a régi határátkelő felé vezető úthoz felálló sávos csomópontot építettek, és elkészült a régi határra vezető 8723-as új út is.


A tájékoztatás szerint az új nyomvonallal és határmetszési ponttal tehermentesül a meglévő szűk keresztmetszetű kőszegi határállomás és Rőtfalva belterületi szakasza.


A beruházás részeként kialakítottak a határon egy ellenőrző helyet is, amely a járművek ideiglenes vagy alkalmankénti ellenőrzésére, visszafordítására is alkalmas.


Mindezek mellett a tavaly november óta használható főpálya mentén a csapadékvíz-elvezető rendszer is kiépült.


A beruházás a Zsirát az ausztriai Locsmánddal (Lutzmannsburg) összekötő út felújításával közös Interreg pályázat részeként nyert támogatást. (MTI)

 

Fotó: Németh Richárd/archív

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Szólunk előre: április második hetében több helyen is útlezárások lesznek Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április második hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani.
Nehéz lesz az április a Rumi úton közlekedőknek
Napokon belül indul a város legforgalmasabb déli bevezető útjának felújítása, a Rumi út aszfaltozása miatt a hónap végén várhatóan pár napig teljes lezárás lesz a szakaszon, de már a marási munkák idején is lassabb haladásra kell számítani.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.