km/óra
  2024.10.13., vasárnap  •  Kálmán, Ede napja
Születésnap az ELTE szombathelyi campusán

Születésnap az ELTE szombathelyi campusán

Budapesthez hasonlóan az ELTE szombathelyi campusán is megünnepelték az egyetem Társadalomtudományi Kara alapításának 20. évfordulóját. A TáTK Szombathelyen a közgazdász képzés szakterületét jelenti, és az elmúlt 7 év alatt a jelenlegi magyar felsőoktatásban szokatlan fejlesztéseket valósított meg.

Szakok indításával, oktatói és jelentős hallgatói létszámnövekedéssel jellemezhető a Társadalomtudományi Kar szombathelyi jelenléte. A kar Közgazdaságtudományi Intézetének két tanszéke a Gazdálkodástudományi Tanszék és az Üzleti Kommunikáció és Marketing Tanszék szombathelyi alapítású egységei az egyetemnek. A képzési portfólióban a felsőoktatás teljes rendszere jelen van a közgazdászképzésben. A felsőfokú szakképzéstől az alapszakok képzésein át a mester szakig megtalálható minden szint. A tanszékek oktatói pedig több egyetem doktori iskoláiban vesznek részt a legmagasabb szintű képzésben. A múlt pénteki eseményen a szombathelyi diplomás közgazdászképzés két irányítója – Dr. Varga Imre intézet igazgató és Dr. habil Kovács László tanszékvezető – joggal állapíthatták meg, hogy a mostani születésnap a töretlen fejlődés ünnepe Szombathelyen.  

A rendezvényt egy olyan kiállítás megnyitásával indították, amely a Kar alapításáról, történetéről, struktúrájáról és a szombathelyi képzés szakjairól szól. A megnyitóban Lenkai Nóra rektori biztos kiemelte, hogy a TáTK kezdettől fogva elköteleződött a szombathelyi jelenlét mellett és igazi sikertörténetként könyvelhető el az itt folyó munka. Ezt követően konferencia vette kezdetét, amelyen a kar szombathelyi oktatói saját kutatási területeik témáiból tartottak előadásokat.

(Fotó: Kovács László)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.