km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Szorgos, segítő kezeknek hála megtisztult az oladi kilátó környéke

Szorgos, segítő kezeknek hála megtisztult az oladi kilátó környéke

Dancs Roland edző szervezésével lelkes civilek kis csapata, felnőttek és gyerekek közösen ragadtak kesztyűt és zsákot, hogy megszabadítsák a kilátó közvetlen környékét és az azt körülvevő erdőt a hulladéktól.

Szemétszedési akciót szervezett április 6-án, szombaton délelőttre az oladi kilátóhoz Dancs Roland edző. Régóta jár már edzeni a kilátóhoz, a nyári időszakban pedig rendszeresen tart itt nagyon jó hangulatú szabadtéri edzéseket, edzőtáborokat, szemináriumokat és gyerektáborokat is, egy problémája azonban mindig is akadt a helyszínnel: a szétdobált hulladék és mindenféle kacat.

„Mindig is bántotta a szememet az igénytelenség, hogy nem méltó környezetben tudunk itt lenni az amúgy szép erdős részen, amióta pedig a környéken lakom, kimondottan irritál a sok szemét. Az elmúlt években rendszeresen kijártam tavasszal, mielőtt az aljnövényzet kilombosodott volna, akár egyedül, akár a fiaimmal, és összeszedtük a szemetet. Gondot jelentett viszont az összegyűjtött hulladék elszállítása és persze egyedül nem is volt olyan hatékony a dolog” – mesélte Roland.

Így jött az ötlet, hogy szemétszedő akciót szervez. Felvette a kapcsolatot a SZOVA Zrt. Hulladékkezelési Osztályával is és mint mondta, nagyon készségesen fogadták az ötletet, biztosították a hulladékgyűjtés tárgyi feltételeit, mint például a munkáskesztyűket és szemeteszsákokat, illetve ígéretet tettek a hulladék elszállítására is.

„Ez nagyon nagy segítség, hiszen nem saját magunknak kell ezt megoldani. Már csak egy lelkes, jókedvű csapatra volt szükség ahhoz, hogy végre megszabadítsuk a kilátó közvetlen környékét és az azt körülvevő erdőt a rengeteg kacattól” – tette hozzá.

A szorgos, segítő kezek hamar össze is gyűltek: gondolkodás nélkül csatlakoztak az akcióhoz az Iron Samson Gym lelkes, környezetükre igényes tagjai is. Így már sokkal hatékonyabban és alaposabban meg tudták tisztítani a környéket, főleg, hogy Roland még azzal is megkönnyítette a munkát, hogy zónákra osztotta a területet. Végül mintegy harmincan vettek részt az akcióban.

„Találtunk 1984-es tejes zacskót is...” – mesélte megdöbbenve. De kerültek még a zsákokba elszórt autóalkatrészek, gyerekjátékok, különböző ruhadarabok, cipők, téglák, üvegek, fürdőszoba csempe, építési törmelék, fém- és műanyaghulladék is.

Három óra alatt több mázsa szemetet gyűjtöttek össze, az akció végén pedig jöhetett a jól megérdemelt jutalom a kemény munkáért a Csepregi Pékség és a Derkó Húsbolt jóvoltából: hagymás-zsíroskenyérrel és teával várták a szorgos szemétszedőket.

„Indítványoztam az önkormányzat felé, hogy a torony környékére a tavaszi-nyári időszakra helyezzenek ki vandálbiztos kukákat és legyenek szívesek azok ürítését is megoldani, hiszen nagy valószínűséggel ebben az esetben az eldobált szemét mennyisége is lecsökken, így a munkánk sem lesz hiábavaló” – mondta Roland.

CzB

Fotó: Pataki Gergő

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.