km/óra
  2023.06.02., péntek  •  Kármen, Anita napja
Sárga Zebra
Szombathelyen is elkezdődött a tömeges tesztelés

Szombathelyen is elkezdődött a tömeges tesztelés

Szombathelyen is elkezdődött az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban dolgozók tömeges koronavírus-tesztelése. A vizsgálatokat a megyei kormányhivatal szervezi, az orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók közreműködésével. A kormány tervei szerint a tesztelést az intézményekben minden héten megismétlik majd.

 

A Bolyai iskola pedagógusai és egyéb dolgozói az elsők között estek át a szűrésen. Hétfőn érkeztek meg hozzájuk az orvostanhallgatók, akik elvégezték a vizsgálatokat. Az egyik vette a mintát, a másik kezelte a tesztet, de nagyon professzionálisan csinálták.


Papp Tibor, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója az SZTV kérdésére elmondta, gördülékenyen ment minden, előre beosztották a kollégákat, így alig 3 óra alatt mindenki sorra került. Több mint 100-an jelentkeztek a tesztelésre, amely önkéntes. 


„A mintavétel két teremben zajlott, és két várakozó teremben kellett a kollégáknak megvárni a tesztelés eredményét. Orrból történt a mintavétel, és a pedagógusoknak a nagy része túlesett ezen a tesztelésen. Csupán néhányan jelezték, hogy nem kívánják igénybe venni ezt a tesztelést” – nyilatkozott. 


A tömeges tesztelést főként orvosi és egészségtudományi képzésben tanuló hallgatók végzik. A felsőbb évesek fekvőbeteg-intézményekbe, az alsóbb évesek pedig nevelési-oktatási intézményekbe mennek. Levélben és telefonon kereste meg őket a megyei kormányhivatal, a vizsgálatokat ugyanis ők koordinálják: ők döntenek a kirendelésről, vagyis arról, ki hol kap feladatot és ők biztosítják a védőfelszerelést, valamint a gyorsteszteket is.


A pécsi egyetem szombathelyi képzési központjából mintegy 30-an jelentkeztek a szűrésre. 4 fős csoportokban dolgoznak: két mintavételező hallgatóhoz egy adminisztrációs munkatárs és egy sofőr csatlakozik. Azt mondják, maga a szűrés egyszerű, a felkészülésben egy oktatóvideó volt a segítségükre. 


Nyul Dorina ápolás és betegellátás szakos hallgató elárulta, hogy egy kicsit izgult, de nagyon motivált volt, és nagyon lelkesen jött ide. Úgy fogta fel, mint egy iskolai gyakorlatot és egy nagyon jó lehetőséget, hogy csináljon valami hasznos dolgot, ami ráadásul a leendő szakmájához, hivatásához is kapcsolódik. 


A tesztelésben részt vevő hallgatók napi háromszori étkezést és szükség esetén szállást is kapnak, ezen túl hétköznapokon napi 5.000, hétvégén napi 7.500 forint díjazás illeti meg őket. Úgy tudjuk, a szombathelyi szociális intézményekben egyelőre nincs szükség a hallgatók bevetésére, ezeken a helyeken az intézmény orvosa végzi el a vizsgálatokat.

 

Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Nem látta a szemből érkező Volvót a Suzuki vezetője
Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett balesethez Szombathelyen. Az okozó nem tudja megmagyarázni magának sem, hogy mi történt az ütközés előtti másodpercben - írja a 112press.
legfrissebbek
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
Menetrend szerint folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása. A gázművek június 5. hétfőtől várhatóan június 20-ig a Vörösmarty utca északi végén található gázvezeték rekonstrukcióját végzik.
Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból
Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket - közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Egy balra kanyarodni szándékozó jármű vezetője erősen fékezett, emiatt a mögötte érkezőknek is bele kellett taposnia a fékbe. Először a sorban harmadik autónak koccant egy jármű, amibe ezután belehajtott egy másik - írja a 112press.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz - tájékoztatta a VMSZ pénteken az MTI-t.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
"Intézetis" kisfiúkat csalt otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint a 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök fogtak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.