km/óra
  2024.04.14., vasárnap  •  Tibor napja
Szökős 35 – ünnepi műsorra készül a jubiláló ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes

Szökős 35 – ünnepi műsorra készül a jubiláló ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes

Eltelt harmincöt esztendő a Szökős megalapítása óta. Három és fél évtized leforgása alatt a táncosok több nemzedéke járult hozzá folklórörökségünk megőrzéséhez, s élhette át az együttes tagjaként a szakmai sikerek és közösségi élmények sorát. Február 4-én az Agora MSH-ban rendezendő jubileumi estén, ezeket idézik fel a műhely jelenlegi és egykori tagjai, írja az ELTE SEK hivatalos Facebook-oldala.


A posztban ez áll: "A Szökős Néptáncegyüttes történetének kezdetei Kőszegre nyúlnak vissza, ahol Besenyő Tibor és Gerlecz László hívta életre a közösséget. Az 1988-as bemutatkozást követően, néhány esztendő elteltével a csoport a megyeszékhelyre költözött, ahol előbb a Helyőrségi Művelődési Otthon, majd a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola vált az otthonává – a Szökős azóta a jogutód ELTE Savaria Egyetemi Központ kötelékében működik, Gaspari Gábor együttesvezető, Molnár Péter művészeti vezető és Fekete-Tóth Bianka művészeti asszisztens irányításával. A folklórműhely már a kezdeti időkben a megye meghatározó, sajátos arculattal rendelkező közösségévé vált, mely a hazai fesztiválokon (Ajka, Balatonföldvár, Körmend, Tatabánya, Zalaegerszeg…) és a nemzetközi színtéren, Európa tucatnyi országában egyaránt letette névjegyét. Az együttes számára minden időkben kiindulópontot jelentett a kárpát-medencei magyar közösségekkel való kapcsolattartás, a még kutatható tánchagyomány gyűjtése – akár Erdély falvaiban, akár a szűkebb pátria területén.

A Szökős 35 ünnepi estén a közönség csokorba gyűjtve láthatja az elmúlt esztendők legsikeresebb koreográfiáit, de színpadra lép az alapítók nemzedéke: az „ŐsSzökős” és a 2010-es évek csapata, a „RitkánSzökős” is. A közösség jövőképe pedig a Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola három csoportjának közreműködése, valamint a Vasi Legényczéh fellépése nyomán tárul elénk. A műsorprogram átfogó képet fest a magyar nyelvterület gazdag tánchagyományáról, hiszen Moldvától Vas vármegyéig, Palócföldtől a Délvidékig folklórörökségünk számtalan árnyalata festi színesre az estét. Czigány Tamás, Fekete-Tóth Bianka, Kővári Réka, Molnár Péter, Takács Ádám és Végső Miklós alkotásaiban megelevenednek néprajzi hagyományaink, táncban kel életre a népmesék és anekdoták világa, a táncszínház műfaja felé pedig Bognár József országos hírű alkotása: a Tóték tánca – tisztelet Örkény Istvánnak című darab nyújt humorral teli kitekintést. A talpalávalót vonós felállással a Sárarany Zenekar szolgáltatja, de a Juhos Együttes révén a moldvai csángók archaikus muzsikája is megszólal, a Savaria Rézfúvós Együttes pedig a falusi rezesbandák hangzásvilágával gazdagítja a zenei palettát. A műsorzárás méltó hangulatához mindemellett Bognár Szilvia énekhangja járul majd hozzá – aki zenei pályafutása hajnalán szintén a Szökős-táncosok közösségét erősítette. A fellépő mintegy százötven táncos és zenész tehát tartalmas és felejthetetlen estével készül megajándékozni a folklórünnepet megtisztelő közönséget.

A Szökős Néptáncegyüttes jubileumi estjére az Agora – jegyirodán válthatnak belépőt az érdeklődők, a műsorral kapcsolatos további információkat pedig a facebook.com/szokosneptancegyuttes oldalon olvashatják.

Az esemény megvalósítását a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Szombathely MJV. Önkormányzata, valamint Vas Vármegye Önkormányzata támogatja."

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Nehéz lesz az április a Rumi úton közlekedőknek
Napokon belül indul a város legforgalmasabb déli bevezető útjának felújítása, a Rumi út aszfaltozása miatt a hónap végén várhatóan pár napig teljes lezárás lesz a szakaszon, de már a marási munkák idején is lassabb haladásra kell számítani.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szólunk előre: április második hetében több helyen is útlezárások lesznek Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április második hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani.