km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Szlávik: elképzelhető, hogy szigorítani kell az intézkedéseket

Szlávik: elképzelhető, hogy szigorítani kell az intézkedéseket

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg, és kerülnek kórházba.

 

A főorvos kedden az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy az intézkedéseken kívül egyelőre csak a védőoltással lehet védekezni a járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást. Mivel még nem áll rendelkezésre elég oltóanyag, több országban is elkezdték kitolni az első és a második oltás közötti időt az adott vakcina alkalmazási útmutatójában leírt maximális időig, így több ember kaphatja meg az első adagot, amely már ad valamennyi védettséget - mondta. Véleménye szerint ez helyes módszer, amíg nincs elég vakcina.


Szlávik János beszélt arról is: egyes országokban azzal is kísérleteznek, hogy a második oltáskor nem ugyanazzal a vakcinával oltanak, mint az első alkalommal, ezzel próbálva magasabb hatékonyságot elérni. Ezek még csak kísérletek, amelyeknek nem ismertek az eredményei, ezért egyelőre ragaszkodni kell ahhoz, hogy mindkét oltás ugyanazzal a vakcinával történjen - érvelt a főorvos. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.