km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
SZKKA NB I-es klublicenc: olyat kér számon Pődör, amit a város még nem is teljesíthetett

SZKKA NB I-es klublicenc: olyat kér számon Pődör, amit a város még nem is teljesíthetett

Az SZKKA szerdai közleményében a városvezetést okolja, ha nem kapnak licencet az NB I-re. A közlemény azt nem említette meg, hogy Pődör Zoltán május 6-i levelében ingyenes csarnokhasználatot kért a klub számára, ennek eldöntésére azonban nem a polgármester, hanem a hónap végén összeülő városi Közgyűlés jogosult.

"A fantasztikus szezonunk, az NB I-es feljutást és a bajnoki címet beárnyékolja, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség már előre jelezte, hogy jelen állás szerint nem kapunk a licencet a következő, NB I-es szezonra. Le kell szögeznünk, hogy a klubnál gazdaságilag minden rendben van, az egyetlen ok csupán, hogy a szövetség előírásai szerint a Haladás Sportkomplexum csarnoka nem alkalmas NB I-es mérkőzések megrendezésére. Az MKSZ június 5-ig adott határidőt klubunknak, hogy egy másik, megfelelő helyszín kijelölésével megoldjuk ezt a problémát és megkapjuk az NB I-es induláshoz szükséges licencet." - közölte szerdán honlapján a klub.

"Ma Vas vármegyében csak a Schaeffler Aréna Savaria és a Sárvár Aréna alkalmas helyszín NB I-es bajnoki meccsek megrendezésére. Ezért múlt hét hétfőn levélben megkerestük és kértük Dr. Nemény Andrást, Szombathely MJV polgármesterét, hogy a 2019-es önkormányzati határozat alapján biztosítsa az SZKKA számára, hogy a Schaeffler Aréna Savariában rendezhessük a hazai NB I-es mérkőzéseinket.

Minden szombathelyi polgármestere azonban már másfél hete nem reagál a megkeresésünkre. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szombathelyiekből álló csapatunk úgy nyert bajnokságot, hogy a mostani szezonban nem kaptunk egy fillér városi támogatást sem, akkor ténylegesen csak bízni tudunk abban, hogy nem az a városvezetés célja, hogy ellehetetlenítse az SZKKA-t, ahol több száz gyerek sportol, ahol példaképeket nevelünk és ahol egy egész közösség álma volt az NB I-es visszajutás. Mindezek tudatában az a félelmünk, hogy a jelenlegi városvezetés nem szeretne NB I-es női kézilabdát Szombathelyen, és ezért nem fogják rendelkezésre bocsátani a Schaeffler Aréna Savariát." - olvasható a közleményben.

 

Dr. László Győző, Szombathely MJV sportért felelős alpolgármestere reagált az SZKKA által kiadott közleményre:

Pődör Zoltán ismét nem hazudtolta meg önmagát. A mai napon kiadott sajtóközleményében azt az egy apróságot felejtette el megemlíteni, hogy ingyenes csarnokhasználatot kért az SZKKA számára. Ezt eldönteni azonban nem Szombathely MJV polgármestere, hanem a városi Közgyűlés jogosult, amely májusi ülésén tud és fog döntést hozni a kérdésben.

Pődör Zoltán másfél hét késedelmet ró fel nekünk, miközben megkeresésében határidőt nem közölt, ugyanakkor saját maga 8 hónapja blokkolja a klub teljes közgyűlés által egyhangúlag megszavazott átvilágítását, és 4 hónapja nem hívja össze a város által kért szurkolói ankétot, ahol minden kérdést nyilvánosan meg tudnánk beszélni.

A város 55 millió forint összeg támogatást tart az SZKKA rendelkezésére, ennek felszabadításának egyetlen gátja Pődör Zoltán késlekedése az egyhangúlag elfogadott feltételek és saját vállalásainak teljesítése vonatkozásában.
Továbbra is kérdezzük: Mitől fél Pődör Zoltán?

dr. László Győző
Szombathely MJV sportért felelős alpolgármestere

 

Pődör Zoltán május 6-án kelt levele:

 

 

Fotó: Pataki Gergő

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.