km/óra
  2023.09.21., csütörtök  •  Máté, Mirella napja
Remek hangulat az Őszköszöntő családi napon

Remek hangulat az Őszköszöntő családi napon

A Borostyánkő Természetbarát SE Őszköszöntő családi napot tartott a Parkerdőben. Mint Jusits Gergely szervezőtől megtudtuk: egyben egyesületi tagsági találkozó is volt a rendezvény, amelyre kilátogatottak a Szova Nzrt. munkatársai is.

Vasárnap délután szép számmal gyülekeztek az érdeklődők a Borostyánkő Természetbarát Sport egyesület által szervezett Őszköszöntő családi napra. A Parkerdőben a sütögetőknél találkoztak az érdeklődők.  

- A rendezvénnyel az volt a célunk, hogy közelebb hozzuk a természetet az emberekhez, megismerhessék a túraszervezetet, és jó kis kikapcsolódási lehetőséget garantáljunk mindazoknak, akik szeretnek túrázni. Igyekeztünk minden korosztály számára megfelelő programot találni. A kicsik kézműveskedhettek, sokan sóliszt-gyurmáztak, mások a Szova által hozott színezőkkel foglalatoskodtak, de készítettünk kartonból gombafigurákat is, amelyet ugyancsak kidekorálhattak a gyerekek. Aztán nagy sikert aratott a kukásautó – mondanom sem kell, mekkora örömet okozott ez a kicsiknek. A felnőttek számára is érdekes élményekkel készültünk: a túrázással és a természettel kapcsolatban hallgathattak meg kis előadásokat, szakemberek beszéltek például a térképismeretről, a geóládákról, az erdészetről és a vadászatról. Lehetőség nyílt tematikus beszélgetésekre is (ásványbemutató, őslény ismeret stb.). Aki ellátogatott az Őszköszöntő családi napra, egészen biztosan nem bánta meg, terveink szerint újabb programot szervezünk majd a jövőben – mondta Jusits Gergely. 

Fotó: Tánczos Mihály

Savaria Fórum 32. évfolyam 32. szám - 2023.09.15.
Savaria Fórum 32. évfolyam 32. szám - 2023.09.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Ma indul a városi nagytakarítás!
Még 2020 júniusában fogadta el egyhangúlag Szombathely MJV képviselő-testülete a "Vigyázzunk együtt Szombathelyre!" szemléletformáló programot, mely 2023-ban is folytatódik. Szombathely MJV Önkormányzatának szervezésében a tavalyi év sikeres lebonyolításának folytatásaként idén ismét városi nagytakarítást tartanak a Vigyázzunk együtt Szombathelyre! program keretein belül.
legfrissebbek
Az élelmiszer-mentési akció több száz családnak nyújt segítséget Szombathelyen
A Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek és partnereinek köszönhetően évről évre egyre többen jutnak hozzá a kereskedelmi szektorban feleslegessé vált ételekhez. Városunkban több segélyszervezet is együttműködik az élelmiszerbankkal. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál, a Hársfa Háznál és a Szikla Szociális Központban több száz családnak nyújtanak segítséget - heti rendszerességgel.
Közel 300 millió forintból korszerűsödött a Markusovszky kórházban a járóbeteg-ellátás
291,37 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatásnak köszönhetően korszerű, orvostechnikai műszerek beszerzése történt meg a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, melyek eredményeként tovább emelkedik a járóbeteg-ellátás színvonala, olvasható a lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményben.
Bemutatták dr. Czetter Ibolya könyvét
Leaszfaltozták a Hadnagy utcai járdát
A Szent Jobb országjárása: könyvbemutató volt a Smidt Múzeumban